Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - A SZIGET HANGJA (a mai Kuba művészetéből) - Veress József: Kubai film-capriccio (tanulmány)
lovasai (Elpidio Valdés, Juan Padrón rendezése). A spanyol gyarmatosítók ellen felkelő mambi, a múlt század végének legendás figurája később népszerű sorozat folytatásaiban aprította az ellenséget. A romantikus fordulatokat - cselvetéseket, árulásokat, lovasrohamot, lányszöktetést stb. - kedves bájjal, puritán formakultúrával elevenítik meg a mozgalmas színek és vonalak. Zorro és Robin Hood rokona, Valdés szociális érzékenységű dalia, miképpen a kubai animáció sem mese-mese-meskete variációkkal szolgál: társadalmi tartalmak hordozója, Disney ábrándjaitól és illúzióitól elszakadó mozgókép-minőség, melyben a politikum feloldódik a gyakran merész absztrakciókban. A nyolcvanas évek elején alkalmam nyílt arra, hogy beleszippantsak a havannai fesztivál levegőjébe (a fiestát 1979-től rendezik meg először - fényes külsőségek közepette, később fokozatosan elszürkült a koreográfia). A művek jórésze kipergett memóriámból, a hangulatok azonban ma is elevenek bennem. A szebb napokat megért Nációnál szállóban laktunk, ahol kézzel kurbli- zott lift működött, már amikor működött, viszont eléggé rázták a rongyot („minél szegényebb egy ország, annál jobban tudnak pazarolni”-osztotta meg velem tapasztalatait egyik notórius fesztiváljáró kollégám, aki Cannes, Velence, Berlin helyett szívesebben járt fapados seregszemlékre, melyeken, bizonygatta, fényes fogadások feledtették a vetítések fárasztó pillanatait). Jorge Haydu, a kitűnő operatőr, ex-hazánkfia tolmácskodott nekünk, olykor ide-oda el is fuvarozott bennünket rozzant kocsijával. Megőriztem egykori jegyzeteimet a filmszakma vezetőivel folytatott beszélgetésről. Ilyesfajta mondatokat rögzítettem monológjaikból: „Kubában a mozi nem meséket népszerűsít, mint Amerikában - nekünk az igazság művészi megfogalmazása mindennél fontosabb.” (Zárójelben: és a gyakorlat? De ezt nem ők mondták, én mondom.) „Mi nagyon sokat adunk az agitációra. Ebben a munkában felbecsülhetetlen szolgálatokat tehet a dokumentumfilm a maga kimeríthetetlen eszközeivel.” „A blokádok majdnem megfojtottak bennünket, sokmindenünk nincs, ám a kubai film felnőtt a forradalommal, a megteremtett értékek alapján tehát igenis gazdagok vagyunk.” Fidel Castro személyesen is megjelent s parolázott a vendégekkel. A legkülönbözőbb nációk tagjaival fényképeszke- dett, osztogatta az autogramokat, úgy viselkedett, ahogyan a politikusok szoktak lezser művészi társaságban. Beszélik: szereti a filmet (horribile dictu: a hollywoodiakat is). A diktátorok rendszerint élénk érdeklődést tanúsítanak a vetített képek iránt. Hitler, Sztálin, Brezsnyev, Mao, Kim ír Szén és a többiek élvezetes órákat töltöttek saját mozijaikban. Valószínűleg Kuba első embere sem kivétel. Még az is elképzelhető: viselkedésmintái jórészét efféle élményeiből merítette. Ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy Kuba filmalkotóinak többet megengedett, mint más művészetek képviselőinek. Cimborái és rajongói között amerikai sztárok is akadnak. A majdani Fidel-életrajznak megkerülhetetlen fejezete lesz ennek a furcsa kapcsolatnak - mármint a Vezér és a Film viszonyának - alapos átvilágítása. A közelmúlt évtizedeinek film-hullámairól, főképpen a kilencvenes évek törekvéseiről meglehetősen hézagosak az ismereteink, aminek az a fő oka, hogy 114
