Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 2. szám - A SZIGET HANGJA (a mai Kuba művészetéből) - Veress József: Kubai film-capriccio (tanulmány)

Kuba - a kelet-európai ex-szocialista országokhoz hasonlóan - kiszorult a nemzetközi életből s a korábbinál sokkal jobban elszigeteló'dött. Amit, tudunk: szinte minden mutatójuk kedvezőtlen, az éves „termés” tíz alá süllyedt, a súlyos gazdasági helyzet a filmipart valósággal megbénította. A forgalmazásban rendkívüliek az állapotok. Az áramhiány miatt gyakran szünetelnek a filmszínházak nappali előadásai, az importot a minimálisra redukálták, a gyártásban majdnem a szó szoros értelmében vízzel főznek. Az élet azonban nem áll meg s bíztató jelekről is van tudomásunk. 1992-ben Berlinben feltűnést keltett az Eper és csokoládé című alkotás, melyet tombolva ünnepelt a fesztivál közönsége. Tomás Gutiérrez Alea, egy „régi motoros” és Juan Carlos Tabio műve - egy homoszexuális férfi és egy öntudatos forradalmár kapcsolatának fejlődésrajza - szenvedélyesen kritikus hangvétellel és egészségesen keserű iróniával ad hangot a „minden egész eltörött” felismerésének. Ennyire retusálatlanul a rendszert soha nem ostorozták belülről, ami immár az uralmon lévők gyengeségének jele (korábban nem lehetett gúnnyal szólni a perspektívák hiányáról). „Mi lesz ebből az országból, ahol még a klasszikusokat sem ismerik?” - hangzik el egy párbeszédben. Az életminőség ijesztő méretű romlásáról nyomasztó epizódok tudósítanak. Mindent elborít a Kis Vera és a Végelgyengülés széteséséhez hasonlatos nihil. A végső konklúziót ugyan a film nem rágja a szánkba, ám lehetetlen nem azzal a felismeréssel felállni a zsöly- lyéből az egyébként kellemes hangulatokban is bővelkedő mű vetítését követően, hogy - itt a vég, eljött az agónia kezdete. Nyíltan fellazító darab az allegorikus-szürrealista Fütyülj az életre {Az élet egy füttyszó) című Fernando Pérez-film, az elmúlt esztendő egyik nemzetközi slágere. Oscarra is jelölték, nyilván nem kapja meg, hiszen készítői és patrónusai nem mutathatják be a végső szavazás előtt Los Angelesben, ettől azonbam még bátor tett, hetyke fityisz az anakronisztikus hatalom szekértolóinak. Fütyülj az életre! - már a cím is lázadó, Kubában az efféle hangot nem szokták szeretni, a diktatúrák sosem kedvelték az „ahogy lesz, úgy lesz” csüggetegségét (v.ö. anno Magyarországon is botrány kerekedett a „nihilista” slágerből). Kétféle valóság úszik egymásba a vásznon. A riasztó realitásoknak ellentmondanak a misztikus álmok, melyekben nem érvényesek a hétköznapi traumák és keserűségek.

Egy szó mint száz: elhasználódtak a jelszavak, kiürültek a frázisok, senki sem hisz a „majd holnap jobb lesz” ködös ígéreteinek. Jó, ha a művészet megszólaltatja ezt a kétségbeesést.

.Aminek össze kell omlania, összeomlik” - hirdeti Murphy nem egy törvénye. Történelmi léptékkel mérve valószínűleg csak percek kérdése lehet, mikor kezdődik új időszámítás a kubai valóságban s annak változatlanul élőlüktető szférájában: a kubai filmben.

115