Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - A SZIGET HANGJA (a mai Kuba művészetéből) - Veress József: Kubai film-capriccio (tanulmány)
nipulálnak az ügyeskedők egy „csodatevővel”. Miguel Littin koprodukcióiban, ha szabad képzavarral élnem, kubai vér is csörgedez (Montiéi özvegye, Diktátor az antillákról: vérbő portréik, filozofikus gondolatiságuk változatlanul érvényesek). Még egy musical hangfoszlányai is elém úsznak a múlt ködéből (Eduardo Manet táncos-dalos mutatványának Egy nap a régi házban volt a címe). De nem folytatom. Inkább arról tennék röviden említést, hogy engem főleg a kubai filmművészet méltósága ragadott magával, már amikor az élmények forróságát érzékeltem. Az emberi szépség, mely a fegyverbarátságban, az egymás iránti odaadásban, a szerelmi szertartásban felragyogott. Úgy vélem, a realizmusnak ä la Kuba ez a legmegkapóbb ereje: a gesztusok őszintesége, a feltárulkozás szándéka, a lényegretörés fegyelmezettsége. A bensőséges pillanatokért cserébe megbocsájtjuk a ballasztokat s azokat a nyúlós utópiákat, melyeket - miért is tagadnánk - a forradalmi filmes osztag gyakran ájult áhítattal népszerűsít(ett). Manuel Octavio Gómez Tájékozottságunk a filmkultúrában egyoldalúan játékfilmcentrikus. Lapozzuk fel szinte bármelyik korszak-mérleget és enciklopédikus áttekintést: a „hátrányos helyzetű” filmféleségekről és műfajokról (dokumentum, animáció stb.) még a legalaposabb szerzők is csak futólag tesznek említést. Kuba esetében még a sietős leltár is hiányos lenne, ha megfeledkeznénk a szóbanforgó filmes tartományokat gazdagító művekről. Az ICAIC zászlóbontásával kezdődött a híradók frappáns változatainak kikísérletezése, a húsz-harminc-negyvenperces dokumentációk rögzítése, illetve Santiago Alvarez csapatának diadalmas menetelése. Egyik magyar mél- tatója a dziga vertovi frazeológiára utalva „filmökölként” emlegeti a rendező szenvedélyes dolgozatait, indulatos pamfletjeit, meghökkentő következtetéseit, lényeglátó tehetségét. Olykor tud líraian gyengéd és szelíden emelkedett lenni (címek a filmográfiájából: Che Gevarával együtt, Robbanás, Az első képviselő, Kihívás). Tagadhatatlan az is, hogy Santiago Alvarez többször megénekelte, méghozzá olthatatlan tisztelettel „testvérét, Fidelt” is. Nyilván nem parancsra, hanem a hívők küldetéstudatával. Epigonok rajzottak a nyomában. Csakhogy míg a jeles művész a személyiség titkait igyekezett feltárni, a szervilis konjunktúralovagok megelégedtek a sűrű nyelvcsapásokkal, a külsőségek dekorativitásával. A rajzfilm mindmáig talán leggyakrabban emlegeti darabja A sziget 113
