Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Gyürki Katalin: Az Ördög és megjelenési formái Dosztojevszkij művészetében
és Ördög a szakralizált isteni és ördögi nő képében, hasonmásként. Az antro- pomorfizáció és a szakralizáció együttes megnyilvánulásának következménye, hogy a szakralizált isteni és ördögi nőhöz az Istenbe és az Ördögbe vetett hittel viszonyulnak a férfiak. Azonban, hasonlóan az Istenben és az Ördögben való hithez, ez a hit is csupán a hitnek két ellentétes oldala, és mint ilyen, szintén nem támasztható alá materiális bizonyítékokkal. Talány marad a férfiak számára, olyan talány, amelyet mind a szakralizált isteni, mind pedig a szakralizált ördögi nőben - hiszen hasonmások - felfedezhetnek a férfiak. A nők ilyen jellegű talánya pedig a szépségük. A bennük való hit vagy kételkedés így a szépségükben való hitet vagy nem hitet is jelenti a férfiak részéről. Erről a kérdésről A karamazov testvérek ben Dmitrij nyilatkozik: ,A szépség félelmetes és rettentő dolog. Félelmetes, mert meghatározhatatlan, meghatározni pedig azért nem lehet, mert az Isten csupa talánynak teremtette. Itt egymásba futnak a partok, itt együtt él minden ellentmondás (...) Az a borzasztó, hogy a szépség nemcsak félelmetes, hanem titokzatos dolog is. Itt az Ördög harcol az Istennel, és az emberek szíve a csatatér.”16 Ez a teoretikus szépség-probléma Dosztojevszkijnél A félkegyelmű című regényben gyakorlati pi'oblémaként jelentkezik. Ebben a műben Miskin herceg kapja azt a feladatot, hogy a Jepancsina lányok arcát elemezze. A számára egyértelműen közömbös, sem isteni, sem ördögi attribútumokkal nem rendelkező Adelaidáról és Alekszandráról a herceg részletes jellemzést tud adni: „Önnek, Adelaida Ivanovna, boldog arca van, a három közül az öné a legrokonszenvesebb. Ezen kívül nagyon szép is, ha önre ránéz az ember, azt mondja: »Olyan az arca, mint egy jó húgocskáé.« Egyszerűen és vidáman szemléli az életet, de hamar meg tudja ismerni a szívet is. Ez a véleményem az ön arcáról. Önnek, Alekszandra Ivanovna, szintén gyönyörű és bájos arca van, de bizonyára van valami titkos bánata, kétségtelenül nagyon jólelkű, de nem vidám. Az arcán van egy sajátos árnyalat, Holbein drezdai Madonnájához hasonlít. Nos: ennyit az ön arcáról, jó gondolatolvasó vagyok? Hisz önök maguk tartanak engem gondolatolvasónak.”17 Alekszandra és Adelaida arca tehát szép, de szépségük a meghatározható szépség, és egyáltalán nem a talányos szépség kategóriájába tartozik, emiatt könnyen leírható. A herceg azonban a harmadik lány, a számára egyáltalán nem közömbös Aglaja Ivanovna arcát már korántsem tudja ilyen egykönnyen jellemezni: „ - Ön rendkívül szép, Aglaja Ivanovna. Olyan szép, hogy az ember nem is mer ránézni.- Ennyi az egész? És a tulajdonságai? - faggatta makacsul a tábornokné.- A szépségről nehéz véleményt mondani, erre még nem készültem fel. A szépség: talány.- Ez azt jelenti, hogy ön talányt adott fel Aglajának - mondta Adelaida. - No, fejtsd meg, Aglaja. De szép, herceg, ugye szép?- Rendkívül szép! - felelte nagy hévvel a herceg, és elragadtatással nézett Aglajára. - Majdnem olyan szép, mint Nasztaszja Filippovna, bár egészen más az arca.”18 A hercegnek ez az utolsó mondata rámutatott arra, hogy Aglaja és Nasztaszja Filippovna a hit két oldalához hasonlóan a szépség két pólusát 1056
