Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Nagy Gábor: Szöveghagyomány és költői hagyaték
helyeden, / Nem tudsz elaludni - / nem ad már / Nyugodalmat az éjszaka sem” — végződik a Baka fordította Tarkovszkij-vers, s így kezdődik Pehotnijé: Fekszem az ágyban váltogatom a Testhelyzeteket plagizálva Proustot De szinte minden emlékem eliszkolt Ebből se lesz regénytrilógia Baka érdesebbé teszi a Tarkovszkijnál sima szövegfelületet: Prousttal megint a kultúra terébe kapcsol be, s rögtön ironizál is, a nyugtalan fész- kelődést kötve össze a prousti emlék-felidézéssel. Később is a kettős képzetek játékával teszi ironikussá a Tarkovszkijnál melankolikus szituációt. „Csapból víz csöpörész valahol” - olvashatjuk Tarkovszkijnál. Ez a motívum más szerkezetben tér vissza főszövegünk első részének zárlatában: „Csupán a csapvíz kémiai násza / A tiszta szesszel más nem érdekel”. Avers első része maximálisan kiaknázza az önsajnálat és az ironikus önreflexió kettőségében rejlő lehetőséget. A második rész — amely alkoholmámoros vízióként, de az első részben emlegetett készülő versként is értelmezhető - Brodszkij Álmatlanságának. újraírása. Brodszkij egy sorából („Tengert, Homéroszt - mindent csak a szerelem mozgat”) nő ki Baka egyik legszebb erotikus allegóriája: Halacskám már csak én vergődöm itt Agyamba mintha szárazra kivetve És visszavágyom éjsötét vizekbe Hol fojtogattak hínár-fürtjeid Amíg te voltál véled érkezett Hozzám a tenger éltető dagálya S rózsás kagyló-öled magába zárta Gomolygó miriádnyi gyöngyömet A partra vetett hal halállal fenyegető létállapotává minősül - metaforikusán - az ágyhoz kötöttség helyzete, amely a Pehotnij számára adott tér további szűkülését jelenti: a Szentpéterváron újra által tematizált csavargás után először a társbérlet börtönébe, az Immanuel Kant tanúsága szerint a szabad gondolkodás igénye miatt szellemi rabságba (a mának „Bölcselme börtön-filozófia”), az Álmatlanságban pedig a társtalan magány és végső bezártság állapotába vettetik a lírai én. A Brodszkij-műben „egész közel jön” a lírai énhez a tenger, párnája „mellett harsog” - Baka-Pehotnij beszélője a születést és a halált egyként megtestesítő óceánba vágyik vissza — oda, ahol Mását sejti az élet túlpartján elérhetni: Uszonyt növesztek Mása szárny helyett Hogy befogadjon vízalatti mennyem S megkérem Istent adjon vissza engem Az óceánnak amely egy veled 1040
