Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11-12. szám - Nagy Gábor: Szöveghagyomány és költői hagyaték

bort? / (...) Nem ma, tegnap sem gyűlöltem én meg a pohárnokot. / Részeg is már reggel óta nem ma, nem tegnap vagyok. / (...) Rossz odúk lakója lettem, korhely és koldusszegény.” (Baka István ford.) Mandelstam Voronyezs, 1937 c. versének lírai énje is mintául szolgálhatott Pehotnijhoz: „Támolygok, zárt kapuktól részeg lázban, / vonítva kérlelek lakatot és reteszt. // A sikátorok ugató harisnyák. / Az utcák dülöngélő' fészerek. / Sötét sarkokon ácsorgó borisszák / lapulnak és elözönlenek. // Gödörben élek, szakállas sötétben, / csúszkálva a jeges csaphoz megyek. / Fuldokolva, fagyott levegő az étkem. / Hideglelős varjak keringenek.” (Rab Zsuzsa ford.) Andrej Belij Külvárosában suhannak hozzá hasonló alakok: „Ünnep volt: részegek / kurjongattak hangosan. / Az utcán, házszegleteket / kerülve, csavargó suhant.” (Baka István ford.)

A Baka által fordított orosz zsiványdalok motívumai, e dacos-tréfás énekek hangütése is vissza-visszatér Pehotnij verseiben: ,A lelki békémnek, mit mondjak, vége lett, / A halefet mindjárt beléje mártsam? / De öntudatra oktattak a lágerek, / S még torkon sem ragadtam toleránsán” (A pályaudvar - tiszta kupleráj...)14

Kétségkívül hatalmas műveltsége, korhely életmódja Pehotnijt a századelő orosz költőivel rokonítja; olykor maró gúnya (pl. Immanuel Kant), szarkasztikus humora a zsiványdalok szerzőire emlékeztet. Lelki alkatához „közel áll a már-már szemérmetlen érzelmesség és a kétségbeesett racionalitás vegyítése, a szomorú patriotizmus és a kajánkodó nemzeti önutálat egyidejű képviselete.”15

Van e figurának még egy jellemzője, amely talán fontosabb az eddigieknél is: Sztyepan Pehotnij gyalogos. Baka. Közlegény. Mint a Téli útban láthattuk, olyan gyalogos, akinek lyukas a csizmája. Szerencsétlen ágrólszakadt, aki a néptribünök, tábornokok világában egyszerű közlegény, baka: alávetett, szolga, a hatalom megalázottja - raszkolnyikovi elmével és gondolatokkal.

Mindennapjait közelebbről a Harmadik Füzet verseiből ismerhetjük meg. A Szentpéterváron újra című vers legalább az álom szintjén megvalósíthatónak mutatja az otthonra találást, a megérkezést; a Társbérleti éj végképp szétoszlatja ezt az illúziót a mindennapi létezés — és Jakozás” - nyomorát szürke színekkel ábrázolva. Már a társbérlők groteszk ábrázolása is Bulgakov Mester és Mar gitáréra emlékeztet, és az egyik társbérlő, Annuska valóban Bul- gakov-regényszereplő: ő indítja el - amolyan action gratuit — ügyetlenségével az események végzetes folyamát; ám Pehotnij versében ez is csak az álom síkján történhet meg: mindent a fásult tétlenség, kétségbeesett mozdulatlanság jellemez, a társbérlet valójában börtön, ahonnan nincs szabadulás, mint a következő vers megszólítottjának, Immanuel Kantnak sincs Kalinyingrád- ból. A Hodaszevics Párizsban zárlatát idézi az egyik társbérlő, Ivanov esete, amelyben a közügyekből való száműzöttség nyilvánul meg groteszk iróniával, a testi szükséglet banalitásával kapcsolva össze a be-nem-avatottság tragédiájával: „Ha éjszaka vizelhetnékje támad / Ivanovnak, s a klozettra kimegy,

/ Orra bukik, s nem sejti, hogy a század / Sötétlő sírja nyílt előtte meg.” A Szentpéterváron újra kulináris-vege tatív képiségét is továbbviszi e vers, a zárlatban összekötve a Kutya kiszolgáltatottságot és hűséget egyszerre jelentő motívumával:

1038