Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11-12. szám - Lukács István: France Prešeren és a népköltészet

végre századunk utolsó évtizedében, leszámolva a jelentős politikai múltra visszatekintő délszláv illúzióval is, megteremtette saját modern államát. A szlovén szépirodalom a Preseren előtti korban nem tud felmutatni egyetlen jelentősebb alkotót sem, aki politikai bölcsesség és eredeti irodalmi látásmód tekintetében hozzá mérhető volna. Olyan lírai beszédmódot és nyelvezetet honosított meg a szlovén szépirodalomban, amely valóságosan is a modern szlovén literatúra alapjává vált. A szlovén irodalomnak a múltban nem volt olyan korszaka, amelyben ne érezte volna annak szükségét, hogy újraértékelje és -értelmezze Preseren költészetét, s megfogalmazza saját viszonyát a fundamentálisnak tartott presereni tradícióval szemben.

Az alkotót nem csupán a természet és a társadalom jelenbéli jelenségei termékenyítik, ösztönzik és szolgálnak számára témául, hanem a múlt is. A néphagyományban eleven módon tapadnak össze évszázadok gyakran már- már kibogozhatatlan idő-, kép-, képzet- és gondolatrétegei. E tradíció darabjaira hullott elemeibe azért kapaszkodik a nem anonim művész, mert organikus kapcsolatot keres az anonim múlt és saját nevesített kora között, mert önnön művészi létezésének embrióállapotát is be szeretné látni. Vajon a kollektív emlékezet miért válhatott a XIX. századtól az egyik legnagyobb hatásfokú termékenyítő erővé, miért születtek ennek mentén korszakos művek? Minden bizonnyal azért, mert általa egyfelől az alkotó ember, a művész organikus létezése kerülhetett előtérbe, másfelől pedig a befogadó közeg számára is ismert archaikus alakzatok új interpretációs modelljét kínálta.

Az európai kultúra a XIX. század elején fedezi fel a népköltészetet, ekkor indul meg erőteljesebben a népdalok gyűjtése és tudományos igényű rendszerezése. A romantika a népköltészeti alkotásra olyan teljes értékű műként tekintett, amely a szépirodalmi művekre jellemző esztétikai ismérvekkel rendelkezik, mi több, egyes képviselői magát a népköltészetet tekintették az esztétikai tökély letéteményesének, s kikiáltották követendő irodalmi példának. A horvátoknál, a szerbeknél és a szlovéneknél ezeknek az új esztétikai elveknek azután jelentős nyelvi konzekvenciái is lesznek: az irodalom ilyen irányú demokratizálódásával teljes polgárjogot nyer a népnyelv, s a XIX. század első felében erre építve kialakulnak a modern irodalmi nyelvek.

A népköltészet szépirodalmi meghonosításában a szlovénoknál France Preseren tette meg az első jelentős lépéseket. A tehetős paraszti családban 1800. december 2-án született költő a ljubljanai gimnázium befejezte után a bécsi jogon folytatja tanulmányait. A több éves hazai joggyakornokoskodást követően csak 1846-ban sikerül ügyvédi állást szereznie a Ljubljanához közeli Kranjban. Ebben a városkában készül 1830 óta a kor legjelesebb almanachja, a Kranjska Cbelica (Kranji Méhecske), amelynek szépirodalmi arculatát alapvetően Preseren lírája határozza meg. A környezetével szakadatlanul hadban álló költő a szerelemben sem talál viszonzásra. Súlyos belső vívódások közepette, magányosan hal meg 1849. február 8-án. Életében két kötete jelent meg: 1836-ban a Krst pri Savici (Keresztelő a Savicánál) című poéma, 1846- ban pedig Poezije (Költemények) címmel a verseskötete, amelynek igazi értékét a kortársak csak jóval később, halála után két évtizeddel ismerték fel.

Preseren népdalfeldolgozásai meglehetősen sok fejtörést okoztak az utókornak. Az irodalomtörténet-írásnak arra a látszólag egyszerű kérdésre kellett választ adnia, vajon ezek a népdalfeldolgozások a költői életmű részének te999