Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Lakatos István: "Csokoládékatonák, karácsonyfadíszek"

A LETFELEJTES KALANDJA

Szilárdi Béla Kollázs-sorozata 1995-2000

Pontosabban: „a létfelejtés ostoba kalandja”. Hogy mely egyete- mes/régiós német (vagy) „ugari" szellemfi (melyikük melyik?) kúr- ziválta gondolatmenetébe a ‘létfelejtés’ fogalmát, mindegy az. Számomra a létfelejtés kalandja: a Művészet. Hogy hinni ebben ostobaság, néha belülről is úgy tűnik. Csinálni eleve ostoba dolog, kívülről pláne... Tegyük fel (feltettük), a művészet: Létfelejtés. (Mindegy, számunkra az.) [Már nem kérdezik, mi leszel ha nagy leszel, de szilárdan állítom mi volna aktuális válaszom: hát, pornósztár ... meg aztán, sokunk „sváb” nyelvérzéke csiszolódott a múzsakereső kalóz-videókon.] Főhősünk: SZILÁRDI Béla - 1940, Budapest -, ki nem kalóz-dajcsot beszél, lassan (gyorsan) 30 éve él a németek országában, most Münchenben éppen... Még pontosabban ide a címadás és bekezdés idézetét: minden utazás kaland, a házsártos lét vagy talán egyenesen: a létfelejtés ostoba kalandja”. Hogy mely egyetemes-magyar (varsói) novellasor ez (1995-ből), hogy kitől, mindegy az, de. [Mivel szinte szellemi „mecénása” - Szilárdít értő méltató -, csak azért(is) ide a megfejtést: Fábián László.] De a lényeg: az Utazás, a Kaland! A Lét, a felejtés elleni tét - művészet. Szilárdinál: Festészet. Zene. Szilárdi Béla nagy utazása anyai ágról nem volt ágrólszakadt; magától értetődő majd némethon (1971-től); a „fától" meg nem esett messze: a zenede! Zongora - tuba - nagybőgő. (Figyelem! „Hangszer-kollázs”, ha van ilyen.) Billentyűs - fúvós - húros. Önmagában is háromféle „pszichomotorikus” megterhelés. Inger és igény. Sőt, kottairodalmi vagy zenekari hierarchia. Viszont, a zene(tudás) a művészetek latin nyelve... Szilárdi Béla zenetanár. (Ezt használta mint saarbrückeni templomi orgonista.) (1976: München.) Ám belső lényegi ritmusainak közös „latinos” nevezője - előképzettség nélkül is - mindenben sikeressé tette. Fényképész - alkalmazott grafikus - festőművész. („Hivatás-kollázs", ha van ilyen.) Ekkor el lehet mondani, Németországban, negyvenöt után az absztrakt ex- presszionizmus - csodafegyver. Szilárdinak, aki 14 évesen már önarcképet festett, mi sem természetesebb: „Ha valakiben nincs szenzibilitás, az nemigen tanulhat ... bennem volt és ezáltal gazdagodtam. Ismétlem, gazdagodás volt, nem változás. Maradtam, aki voltam.” Szinte még ki se állít, fölveszik a Bajor Képzőművészek közé, 1985: BEL4 SZILÁRDI. (Majd az Ugar -Ungarn: ‘87-től MAOE + Szövetség.) Benne is megvolt az „újszenzibilis” szabadság, nemcsak emberi, hanem alkotóösztöni, stílusbeli, műfaji, mű-