Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Lakatos István: "Csokoládékatonák, karácsonyfadíszek"
A háború az elrendelt elsötétítésen túl másban is megváltoztatta az életünket. A kapuügyeletesek a szolgálat alatt látcsövet kaptak, és minden - a város felett elszálló - repülőgépet követni kellett, amíg el nem tűnt, és fel kellett jegyezni az adatait. Észrevehetően a század harci kiképzése is feszesebb lett. AHóstadton át a város széli gyakorlótérre jutva keményebbek lettek a gyakorlatok, a harckiképzés, s szinte hetenként jártunk Szászfenesre éleslövészetre. Már július közepe volt, amikor szüleim Tusnádfürdó'ről hazaérkeztek. Apám akkor szabadságot vett ki, és Bohéza alezredesnél zászlóalj kihallgatáson én is szabadságot kértem s kaptam. így hárman indultunk Szilágyballára édesanyám még élő apjának meglátogatására. Amíg én szabadságon voltam, jelentős esemény történt a zászlóalj életében, nevezetesen az, hogy néhánynapos ,háborút” viselt a románok ellen. Az új országhatár nem messze Kolozsvártól délre húzódott, és a Tordára vezető országutat egy olyan lejtős ponton keresztezte, ahol járművekkel a sorompó előtt alig lehetett megállni. A magyar-román határközi bizottság ezért néhányszáz méterrel román területre helyezte át a határt, ahol a sorompó vízszintes területre került. Ennek megfelelően a határköveket is új helyre, román területre helyezték át. Éjszaka a románok kiásták a határköveket és előbbi helyükre tették vissza. „Többet egy barázdát sem!” — volt abban az időben Romániában a hazafias körök jelszava. A határkövek nappal ismét az új helyükre kerültek, éjszaka pedig ismét vissza. Ebből a határkő-ügyből végül is az lett, hogy a határ két oldalán körülbelül zászlóaljnyi erők vonultak fel — a két német-szövetséges hadseregből! —, a csapatok beásták magukat. Az időnkénti lövöldözés eredményeként egy román tábornokot halálos találat ért. Az összeülő határügyi bizottság azután elsimította a dolgot, a mi zászlóaljunk is visszatért a laktanyába. A szabadságunk letelte után már könnyebb volt a kolozsvári katona életem. Amikor a laktanyából kimenőre mehettem, szüléimét találtam a Tompa Mihály utcai lakásban és már nem voltam egyedül. Apámmal nagy politikai, háborús beszélgetéseket rendeztünk - és tulajdonképpen mindketten optimisták voltunk a jövőt illetően. A város egy-két részét azonban a katona-élet tette emlékezetessé. A Házsongárdi temetőhöz vezető utcák meredekségét akkor ismertem meg, amikor a városon áthaladó német sebesültszállító vonatokból letett halottakat katonai tiszteletadással oda temették el. Ha mi adtuk a temetéshez a díszszakaszt, az egyetemi klinikák melletti hullaházból az emelkedő úton végig lassú, díszlépésben haladtunk a temetőben a sírgödörig. A meredek úton való díszmenet nem könnyű dolog, utána biztosan lehetett izomlázra számítani. A Fellegvár körüli utcákat, a villanegyedet Balogh Ernő mutatta meg, ahol a családi házuk volt. Megálltunk az előtt a raktár előtt, amelynek felnyitására az egyik éjszaka egy részeg német őrmester őt akarta kényszeríteni. Az oldalának szegzett revolver csöve előtt ő igyekezett mímelni a felnyitási tevékenységet, de csak az időt húzta mert nemcsak a német, de ő is tudta, hogy az elsötétítés alatt végzett fosztogatásért hadbíróság és főbeiövés jár. 928
