Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Lakatos István: "Csokoládékatonák, karácsonyfadíszek"

ugyanúgy cipeltük a puskánk mellett néha a nehézpuskát, vagy golyószórót, mint a többiek a rajban. Amikor azonban a század alaki, vagy harcászati gyakorlatot végzett, Gáspár százados gyakran maga köré rendelt bennünket, és a szolgálati, vagy harcászati szabályzatot oktatta nekünk. A századhoz beosztott karpaszományos ó'rmesterek és zászlósok viszont alig álltak szóba velünk.

Itt az élet barátságosabb volt, mint Esztergomtáborban. Azok a kis kellemetlenségek - amiket a laktanyaügyeletes tiszt, különösen a hírhedt Fodor hadnagy, vagy a tiszthelyettesek unalmukban szereztek nekünk, ha történetesen laktanyafogságban voltunk - könnyen elviselhetők voltak, sőt néha szórakoztatók: kürtszóra gyülekeztünk a kapuőrségnél, majd a laktanyaügyeletes parancsára tíz perc múlva kifordított menetöltözetben, máskor öt perc múlva fehér bakancsszíjjal sorakoztunk újból. Egyébként vacsora után a kantinban töltöttük az időnket, ha nem volt eltávozásunk. Ilyenkor francia- krémest ettünk és vermutot ittunk. Természetesen részegségről szó sem lehetett.

Ilyenkor került sor azokra a beszélgetésekre és vitákra, amelyek ott Erdélyben igazolták, hogy a visszacsatolt területek és az anyaország mentalitása között milyen nagy különbség van. Kiderült hamarosan, hogy az erdélyiek is mást vártak a visszacsatolástól. Minden igyekezet ellenére az anyaországiak („ejtőernyősök”) itt sem tudták szimpatikussá tenni magukat - már kezdet-kezdetén sem.

A legélénkebb eszmecsere az anyaországi és erdélyi értelmiség felfogásának különbözőségéből eredt a demokráciát illetően. Úgy tűnt, hogy az erdélyi fiatalok jobban megélik a demokráciát, mint az anyaországiak. Itt a román-magyar ellentét egységesebbé tette a magyarságot. A kisebbségi sors különben is magasabb műveltségi szintre szorította őket: az ősi kultúr- hagyományok, a népművészetek és népviseletek ápolása, s főként a könyv tisztelete - magyarságuk védelmét jelentette.

Külön élvezet volt számomra jóízű beszédüket hallani. Szókincsük, meglepő fordulataik és szóképeik gazdagsága, szokatlan, plasztikus szavaik hallatlanul kifejezővé tették beszédüket. Feltűnt rövid mondataik az anyaországi komplikált szófűzés helyett. Beszédükben kevés volt a névelő, az igekötők és az „és” helyett inkább csak „s” hangzott. A beszéd hangsúlya, amikor ismerősnek is tűnt, hiszen az Alfóldön és Szilágyságban rokonaimnál megszokott magánhangzó ejtést hallottam itt újból -, ugyanakkor idegennek tűnt a román nyelvből átvett mondatvégi felvitt hangsúly, a latin nyelvből átvett szavak c-betűinek cs-ként való ejtése, ami lággyá és éneklővé tette a hanghordozásukat.

Kolozsváron egyetlen társaságom a katona-cimborák voltak, mert egyébként a városban nem ismertem senkit. Ezért a laktanyán kívüli időmet, a kimenőmet rövid sétákkal, de inkább a Tompa Mihály utcai lakásba - szüleim távollétében - egyedül, olvasással töltöttem. Legtöbbször ott készítettem magamnak vacsorát is.

A „történelem” csakhamar jelentkezett. Az 1939. évi IV. törvénycikk végrehajtása kapcsán mint jövendő tisztnek, nekünk is igazolni kellett áijaszár926