Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Lakatos István: "Csokoládékatonák, karácsonyfadíszek"
jeivel. Azután Vannay főhadnagy biztatására előbb a még ülő hölgyeket kértük fel majd egyre jobban belemelegedtünk a táncba. Az egyik fiatal tiszti asszonyban kitűnő táncpartnerre találtam, és így végül is jól éreztük magunkat, a fiatal tisztek beszédbe elegyedtek velünk, sőt megkértek, hogy kéijük le azt, akit az előbb vittek el mellőlük, de ők szeretnének vele táncolni, és tőlünk ismét felkérhetik. Kellemes emlékeket hagyott bennünk az ezrednapi-bál, és csakhamar vége szakadt a Hornyák uralomnak is. Az első engedélyezett kimenő eseményei okozták a szakasz életében a régen remélt változást. Miután mindenki kielégítően tudott feszesen tisztelegni, ismerte a feljebbvalóval való találkozás minden szabályát, az utcai viselkedés előírásait, valamint betéve tudta, hogy Budapest területén melyik vendéglőbe, kocsmába, cukrászdába nem léphetnek be tisztek és karpaszományosok, a szolgálatban lévők kivételével mindenki megkapta az első eltávozási engedélyét a szombat reggeli kihallgatáson. Szombat déltől vasárnap éjfélig. Nagy készülődés folyt az orvos-karpaszományosok barakkjában. Kevés kivétellel mindenki extra egyenruhába öltözött, ami megfelelt a tiszti szalonöltözetnek: fekete szalonnadrág, cúgos fekete cipő, kekiszínű kamgárn zubbony, amin a mi esetünkben még gyalogsági zöld hajtóka és hasonló színű karpaszomány is volt. Extra, kekiszínű kamgárn sapka és fehér kesztyű egészítette ki az öltözéket, de nem hiányzott az extra derékszíj sem a szoronnyal. Katona laktanyán és lakáson kívül mindig oldalfegyvert volt köteles hordani, hogy szükség esetén megvédhesse magát. A délutáni első vonattal készültünk Budapestre. Mi néhányan, előbb elkészülve, ebéd után azonnal kiléptünk a laktanyából, és előresétáltunk Dorogra, hogy majd ott várjuk meg és szálljunk fel a budapesti vonatra. Élvezve a laktanyán kívüli szabadságot sétáltunk Dorogon, a távolról sem szórakoztató utcákon - amíg csak nem kellett a vonathoz mennünk. Amikor a vonat megérkezett, csodálkozva konstatáltuk, hogy egyetlen társunk sincs rajta. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, de a várható budapesti órák nem engedtek több töprengést. Amikor másnap visszaértünk a táborba, derült ki, hogy Hornyák szakaszvezető a vonat indulása előtt néhány perccel megjelent az állomáson, a magunk mögött hagyott körlet rendetlenségére hivatkozva visszavezette a szakaszt a táborba, majd nekiállította őket a tábor közepén álló latrinák takarításához. Ez a tette szabadított meg bennünket tőle, mert amikor a zászlóalj parancsnokság tudomására jutott az eset, Hornyák szakaszvezetőt azonnal elhelyezték az orvos-karpaszományos szakasztól. A latrina takarítás után csak kevesen utaztak el a következő vonattal Budapestre. Az érzékenyebb ideg- zetűek a két napot, a szombatot és vasárnapot elkeseredett állapotban töltötték a barakkban, vagy a Strázsa oldalában. Ezek az események az érdeklődésünket és figyelmünket teljesen lefoglalták, a külvilág történései alig jutottak el tudatunkba. A beszélgetéseinket csak a mindennapi problémák töltötték ki. Nem emlékszem például arra, hogy a háború lehetősége egyszer is elhangzott volna közöttünk. A napok egyhangúsága, a reménytelenség teljesen eltompított bennünket a külvilág dolgai felé, jártuk az alapkiképzés taposómalmát -, de egy-két figyelemreméltó momentum azért feltűnt a magyar hadsereg egészéből, ami elgondolkodtató volt. 923
