Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Lakatos István: "Csokoládékatonák, karácsonyfadíszek"

fákon!”. Az orvos-karpaszományosok napról-napra fogytak, már az első hét végén mindenki egy lyukkal szorosabbra húzta derékszíját.

Vannay főhadnagy, a századparancsnokunk csak kivételesen élt a fegyelmezés eszközével, általában elfogadható indokok alapján. Az elviselhetetlennek tűnő, idegenlégiós stílusra emlékeztető fegyelmezésre csak a foglalkozás után került sor, amikor ő már hazament a tábor másik oldalán lévő tisztilakások egyikébe, és Hornyák szakaszvezető maradt velünk.

Hornyák szakaszvezető, mint a tábor többi tisztese, a foglalkozás után nem tudott mit csinálni, a tábort nem volt érdemes elhagyni, s akár Esztergomba, vagy Dorogra menni. „Szórakozást” talált a táboron belül is. Ilyen volt például az, hogy a gyakorlatról való bevonulás után, amikor a hőségtől és fáradtságtól tántorgó karpaszományosok a barakkba lépve alig várták, hogy leszereljenek és pihenjenek —, ő fürdőnadrágra vetkőzve a terem közepén ült, lábát egy lavór vízben áztatva tovább ugráltatott bennünket. Ilyenkor jött a „békaügetés”, előrenyújtott karokkal körben a teremben, esetleg a katonaládával terhelten. A vacsorára hívó kürtszó volt ilyenkor a megváltás.

Az alatt a négy és fél hónap alatt, a katonai szolgálat első idejében fel sem merült bennünk a gondolat, hogy étkezdébe, asztalnál is lehet étkezni. A konyha előtt az udvaron a legénység szakaszok szerint sorakozott, és a konyha ajtaja elé, az udvarra kitett kondérokból mérték a szakácsok a csajkákba az élelmet. A levesért és második fogásért — ha volt - kétszer álltunk sorba. A kenyeret - a kiváló szójás kenyeret - esténként a körletben kaptuk meg, miután a szolgálatban lévő ügyeletes két vállalkozó katonával egy pokrócban elhozta a konyháról.

A vacsora, amely általában csak egy fogásból állt, az orvos-karpaszomá- nyosoknak újabb megpróbáltatást jelentett, ha Hornyák szakaszvezetőnek olyan hangulata támadt. A telt csajkával vissza kellett térni a barakkba, és tartalmát a ládán ülve elfogyasztani, esetleg a láda tetejére guggolva a földről kanalazni. Az ügyetlenkedők váltották ki azután a választékos szidást: ,A fene egye meg önökben a csontot, jobban mondva a velőt stb.” Ilyenkor hallottuk először emlegetni a budapesti Margit körútat, az ott lévő katonai fegyházat és bíróságot. Hornyák szakaszvezető állandóan hadbírósággal fenyegetett bennünket, a legkisebb mulasztásért is amit mi persze nem vettünk komolyan. A „Margit-körút” nekünk nem volt félelmetes -, mint a történelem folyamán egyeseknek.

Az esztergomtábori katonáskodásunk idejére esett az „ezrednap”, amelyet május utolsó vasárnapján, „hősök- napján” rendezett a zászlóalj parancsnokság. A templomban tartott szentmisével kezdődött, majd díszszemlére sorakozott fel a zászlóalj a tábor hatalmas udvarán. Ekkor tettük le mi karpaszományosok is a katonai esküt, felesküdve a Legfőbb-Hadúrra, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó őfőméltóságára. Feljavított ebédet kaptunk, estére pedig a tiszti étkezdében tartott ezrednapi-bálra bennünket karpa- szományosokat is meghívtak.

Az orvos-karpaszományosok közül néhányan felvettük az extra egyenruhánkat, és a bálteremben először illedelmesen ácsorogtunk a terem szélén, néztük a fiatal tiszti asszonyok és meghívott lányok táncát a zászlóalj tiszt922