Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Gömöri György: Négy levél Szász Bélától
1964. október 14. Kedves Gyurikám, Köszönöm leveledet és lapodat is. Őszintén örülök, hogy kedvedre való munkád akadt1, ami remélhetőleg biztosítja majd a jövendőt is. Mert: „múlt, jövendő együtt van ebben a pillanatban”, ahogy nem Lenszkij ugyan, csak Vajda mondja, de mégis elképzelhető, hogy ráhibázott. Gyuriék2 Washington mellett vettek ki lakást: ott járnak a gyerekek iskolába, Gyuri pedig egyelőre állást keres. Bizonnyal nagyon örülnének, ha kapcsolatot vennél fel velük, ezért ideírom a címüket: 4952 S. 25th Street, Ar- lington/Va. Amikor Gyuriék éppen a nagy vizen keltek át, valaki az Intézet levélpapíiján és Gyuri aláírásával szétküldött egy faragatlanul megírt levelet - nem tudom, milyen címlista alapján, de semmiképpen se az Intézetét használta -, és ez a körlevél gorombán támadta Nagy Balázst3, mindenfélével, még lopással is megggyanúsítva őt. Sajnos ez aztán „Miként szűnt meg a Nagy Imre Intézet” címmel a Bécsi Magyar Híradóban is megjelent, mintha Gyuri írta volna. Megjelent persze jó idő múltán a cáfolat is, ám ez nem oszlathatta már el a rossz hangulatot. Valaki, úgy tűnik nekem, de talán valakik, akiknek ilyesmi érdekükben állt4, bele akarhatták provokálni a gőzfejű Balázst valami újabb vagdalkozásba, (leleplezésbe, pamflettezésbe, a jó ég tudja mibe); lehetett volna harmonikusabb utóhangja is az Intézet kimúlásának. Jómagam sok mindent próbáltam már, de azt mondhatnám teljesen sikertelenül. Csak Németországban adódik majd elő egy hatvan perces televíziós-film a műperekről, amiben nem csekély részem van és (a) program könyvem címével megy. Könyvein német verzióját5 megvette egy Buchgemeinschaft, ami 10.000 példányt és nevetségesen kevés pénzt jelent. Nem tudom érdemes-e a Magyar Irodalmi Lexikon számára nevemet emlegetni, bár lehet, hogy Köpeczi6 távozásával a Kiadói Főigazgatóság éléről, itt is változik egy és más. Eddig humoros volt a helyzet velem kapcsolatban és ha ez magyarországi barátodat érdekli, említsd meg neki, mert valóban a Rákosi-idők jellegzetes procedúráit juttatja az embernek eszébe mennyire un- personná (nemlétező személlyé, G. Gy.) tettek. Nagy csacsiság ez, hiszen úgyis oly kevesen ismernek. Míg börtönben voltam, a Radnóti kiadásokban egy nekem dedikált versről törölték a dedikációt7. Amikor kieresztettek a fogságból, egy 54-ben megjelent Radnóti kötetben (egy válogatásban), amit a Szép- irodalmi adott ki, visszakerült a versre a dedikáció, 1956 után pedig ismét levették róla. Don Quijote fordításom, ami 1955-ben jelent meg (de nem engedtem levenni róla Győry tiszteletes úr8 nevét sem, akitől rengeteget vettem át), tavaly új díszkiadásban jelent meg. A tavalyi frankfurti könyvvásáron átforgattam, úgy láttam, a szövegen nem változtattak (annak idején Benyhe János volt a kontrollszerkesztő és azt mondta nekem, most legalább egy-két generáció idejéig nem lehet új fordítást készíteni) és azon a kiadáson, amit Frankfurtban nézegettem az én nevem helyén Benyhe Jánosé szerepelt. A forradalom után évekig játszották a budapesti rádión 9 félórás hangjátékomat, 911
