Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Mórocz Zsolt: Egy nyomozókutya-szerű figura az irodalomtörténetben
írásokban értelmezte a XX. századi magyar irodalom nagy jelentőségű és vitatott alkotójának gondolatait. Németh Lászlóhoz általában háromféle módon szokás közeledni. Kritikát- lan rajongással: vakon tisztelve szövegeit. Azután eleve elutasítva, címkéket ragasztva rá, zavarba ejtő könnyedséggel szorítva háttérbe az igazságot (fasiszta, fajvédő, harmadik utas, antiszemita, nacionalista, antiliberális). Ennek a módszernek megvan az a tagadhatatlan előnye, hogy az életmű helyett elegendő az előítéletek ismerete. Az elutasítók véleményét Fejtő Ferenc fogalmazta meg a legsommásabban - Monostori a Laczkóval kapcsolatos recenzióban idézi -, eszerint: Németh László „a magyar kultúra szempontjából a legkártékonyabb egyéniségek egyike”. Végül megközelíthetjük a Németh- opust tárgyilagos, elemző befogadással. Monostori Imre a rá jellemző alapossággal kimutatja, hogy a második csoport (ál)interpretátorai milyen nagyvonalúan mellőzik a tényeket, a gondolkodást - nóta bene! - a kutatói tisztességet. Ha Magyarországon állást foglal egy kritikus, nagy biztonsággal meg lehet jósolni, hogy mi lesz a véleménye egy-egy szerzőről, attól függően, hogy melyik táborba tartozik. A szellemi önmeghatározás, a mi (jók) és az ők (rosszak) szembenállásához vezetett; ezért üdítő a tárgyszerűség, az előítéletmentesség jegyében fogant írás, az értékek tisztelete. Miután elolvastuk a Rég múlt? című kötetet, leszögezhetjük, hogy Monostori a tárgyilagos, elemző befogadás híve. Azon ritka irodalomtörténészek közé tartozik, akik nem csupán ajánlgatják, de gyakorolják is a tolerancia és az objektivitás erényeit. Németh László vádlóival szemben egyrészt makacsul a tényekre támaszkodik, másrészt bebizonyítja, hogy teljes mélységében nem fogták föl az író gondolatait. Németh azért problémás sokak számára, mert nem látják világosan, hogy a kor uralkodó eszméit mindig a saját minőségeszményével akarta beoltani. (Közbevetőleg: elsilányosodó, kórosan igénytelenné váló világunkban kevés olyan időszerű olvasmány akad, mint A minőség forradalma.) Monostori idézetekkel igazolja, hogy Németh László kategorikusan elutasította a fasizmust, ezzel szemben a szocializmusnak csupán a marxi változatát. Nem világnézete volt, hanem világképe. Monostori olvasatában a világnézet passzív, befogadó és elfogadó; a világkép azonban aktív, kivetítő és alkotó attitűdöt feltételez. Az elsőhöz az ideológiák szolgai elfogadása társul, míg a világképet meg kell alkotni, amihez kreatív folyamat vezet. (Tulajdonképpen itt keresendő a harmadik út keletkezésének helye, az önálló gondolkodásban. Németh Lászlót gondolatilag ritkán haladták meg. Eszméit azonban szinte mindig maga alá gyűrték az agresszív jobb- és baloldali irányzatok. Érvek helyett a hatalom kíméletlen ideológusaival került szembe.) Monostori Imre kimerítően tárgyalja a Kisebbségben születését, „aktuális gyúanyagát” és tanulságait. A „kirekesztő” szókészletről (mély magyar, híg magyar, jött magyar) világossá teszi, hogy annak semmi köze az ismert rágalmakhoz, amik az antiszemitizmus bélyegét sütik az íróra. (Hasonló filológiai pontossággal jár el Csoóri Nappali Holdjának ugyanígy hírbe hozott szakaszával: idézi és tárgyilagosan értelmezi a nagy vihart támasztott részt.) Mindig előveszi az eredeti szöveget, és ilyenkor kiderül, hogy a vádakat előítéletekre, tudatos vagy ösztönös félrehallásokra alapozták, a hangzavart pedig megszervezték. A Kisebbségben és a Nappali Hold között nem véletlen a párhuzam, ha a kötet címére gondolunk: Rég múlt?... 930
