Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Serdián Miklós György: Berger

- I-i igen. P-o-nt ezt akartam izélni.- Tudom, fiam. De egy darabban - jegyezte meg Szandolin epésen, és a zsumáljába borult.

Sok új nem volt a nap alatt.

Berger, a pesti származású francia szakos és munkanélküli tanár iszonytató káccenjámerral vekkerolta fel magát egy gipszpáviánokkal spékelt függó'-kertben, a hetediken. Keze-lába szanaszét lógott a nagy fekete lukban, a mennybemenetelróT néma ultrahang, de örömmel állapította meg magáról, hogy oká minden: a csupa nagybetűs élet, akár egy kifestőkönyv, kísérteties hasonlatosságok sorozatait tartogatja számon.

Persze most kevésbé tudta eldönteni, hogy fiú-e vagy lány, de még korán volt, és amúgy is nagy ívben beleérzett, hogy ennek a hányadosnak se önmaga, sem a történet kapcsán nincs igazán jelentősége.- Durmoltál, te köcsög? - reccsent egy kaparós orgánum a mély sitt- cájbungból.

Nem vígyelt egy fél senkit a dúsított ködben.

Húzós volt a dolog.

Számításaival ellentétben nem préntek volt és tizenharmadika, de az err és rö betűs hónapok plusz a tömény hülyeségek narkója számára kifújtak, tehát nem élte kajakra a műsort.

Egy kókadt felülést dobott be. Kizárólag a hasizmai végett.- Aáá...? - kérdezte kitágított etetővel, ahogy a matinén illik. - ...

Egy üreges szempár nézett bele az agyába.- Tessék?! - kérdezte Berger.- Nem tetszik! És! Utálom a részeg állatokat - mondta a gülü.- Hol vagyok?- ... és ki vagyok, most már csak ez hiányzik. Pfujj, de rühellem a mák csótányokat, kisapám... és a pokolszku, mi?!-Edd meg! - sziszegte Berger vecsésiesen, mért simulékony modoránál csak a szépsége volt nagyobb, és kimondhatatlanul kedves természete a népi figurák körében fogalommá nőtte ki magát.

De alighogy kimondta az utolsó kétes értékű szuflát magából, egy irdatlan méretű nyakas repült.- Gyühet még egy ... - tudakolta kijelentő módban a porbafmgó verőember, aki a maga részéről szeretett köpni, harapni és tájbokszozni, szóval az elégír topánkájával is bepróbálkozott volna szívesen.- Koszi. Haverka. Nagyon bika csávó vagy, és érzem a vizeletemen, hogy rokona vagy valakinek... legalábbis távoli rokona valamelyik nagy szabadság-harcos fazonnak ... - váltott szelídre a tanerő.- Tanulékony állat vagy. Hülye tapló gój létedre - biztatta Zombi, hogy csak így tovább a homályos úton.- Te fosagyú! Ki a ménkű mondta neked, hogy üsd-verd a kedves vendég agyát szanaszéjjel?! - sivította egy kellemesnek nem éppen beskatulyázható fejhang.

Eléggé beállítottnak tűnt az egész jelenet. Több. Gyanús volt az ügy. Még nem bűzlött nagyon. De hátha kap ettől is egyet, villant át Berger elméjén a cseppet sem légből kapott lehetőség.

872