Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Koppány Zsolt: Az elkésett halott

- Szőke és magas. Csinos asszony. Annyit ivott, hogy szétment a mája. Egyedül halt meg. Apád még csak meg sem látogatta. Nem is engedtem volna neki. Ne sajnáld. Csak azért mondtam, hogy tudd. Ki is vagy te igazából. Nekem már úgysincs sok hátra. Tudom. Érzem. Az ember tudja ebben a korban.

Két óra múlt pár perccel. Sziréna üvölt a főbejárat felől. Mint akciófilmben, Mercedes vágódik a ravatalozó elé, tetején kék lámpa villog, kifarol, ahogy az épület mögé bekanyarodik. Egy perc sem telt és a koporsó már a helyén. Odaintenek. Igen. O az! Ibóka. Kerekded arcán végtelen nyugalom. Azt azért nem mondanám, hogy olyan, mintha aludna. Halott az! Es kész. A pap és a kántor beáll a helyükre és olyan gyorsan mondják az imákat, mint akiket üldöznek.

Ibókára kilencven január másodikán, vasárnap találtam. Ott feküdt az ágya mellett a saját hányadékában. Nem mozdult. Szeme fönnakadt. Arca szederjes. Az orvos megállapította az agyvérzést. Egyből elvitte. Mint egy nagy ütés - mondta az orvos. Nem érzett ez az asszony semmit. A halottszállítók öt óra múlva érkeztek. Négyen alig bírták. Kaptak is jattot rendesen. Én meg mentem dolgozni. Az üzemben volt egy ember, a Laci bácsi, aki teológus volt a háború előtt. A kommunisták letették köszörűsnek. Laci bácsi félrehúzott. - Te gyerek, én kiszögezek egy manifesztumot a templom kapujára. Mint Luther. Ki volt? Hát ki volt Luther, fene a nagy eszedet! Hát a reformátor. Igazi szent volt. De kellett valami új. Visszatérni az igazi Krisztushoz. Érted? Na, én nem szedtem pontokba a manifesztumot, de lepötyögtem gépen, csupa nagybetűvel. Olvasd, és okulj. - Kézbe vettem a sárga papírlapot.

„Templombajárók, akik átlépitek Isten szent házának küszöbét! És ti, akik messze elkerülitek, figyeljetek! Jusson eszetekbe Krisztus szent szava, a megbocsátás! Szeressétek ellenségeiteket! A gyilkosokat! Akik megkínoztak benneteket! Ötvenhatban! Végig a Kádár alatt! Bocsássatok meg nékik. Hisz tudjátok mit mondott az Úr Jézus Krisztus a kereszten! Bocsáss meg nékik atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek! Hát tegyetek ti is így! Semmi őszi nagytakarítás! Mert aki fegyvert ránt, fegyver által vész el! Ez is az Úr szava! És ne legyetek ti Istenfélők! Istentől nem kell félni; ő szeret benneteket; legyetek bár rosszak, vagy legyetek szelídek. Megtért bűnösök, vagy bárányok. Magatoktól féljetek! Magatokban keressétek az istent; hívjátok meg a szentlelket és az be fog költözni hozzátok! Csakis így lesz élhető a rátok tört szabadság; Nérónak azt írta egyetlen barátja, az igazi költő, hogy gyújtsd föl Rómát. Hányd a tűzre valamennyi keresztény testvéredet! Csak könyörgöm, egyet ne tégy: ne írj! Mert avval ártasz a legtöbbet! Hát én most azt mondom néktek, hogy mondjátok azt, hogy pogányok vagytok. Mondjátok, hogy soha senkinek nem szabad megbocsá-tani! Hogy lógjanak a bűnösök! Szemet szemért, fogat fogért; mondhattok bármit, de könyörgöm, egyet ne mondjatok, ne írjatok le, hogy keresztények vagytok! A katolikus szót meg szátokra ne vegyétek! Égbe kiáltó bűn volna! Bár Isten még ezért sem haragudna rátok, tudván a tudatlanságotokat; én most fölvilágosítalak benneteket! László atya, akit a kommunizmus eltiport, mint egy férget; és aki nyugodt szívvel keblére ölel minden bűnöst és minden ártatlant. Ámen.” Ezért kirúgják, gondoltam. Igaz, nyugdíjas már.

865