Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.

Annak ellenére, hogy a társaság nem volt a mi korosztályunk, azért egyértelműen azt a következtetést vontuk le, hogy közöttük jól éreztük magunkat. Jókat viccelődtek az „öregek” a saját régimódi stílusukban, amely azonban egy cseppet sem volt unalmas.- No, látod C., kedvesem! Ezeknek az embereknek volt idejük, lehetőségük értelmiségiekké fejlődniük, az életüket élniük úgy, ahogy az illik, és így most is romlatlanok maradtak, karrierük alkonyán. Milyen jövő vár bennünket, háborús generációt?! Különösen, ha itt maradunk, ill. itt maradnánk! Márpedig engem az elkövetkező 10 évem érdekel, nem a távoli jövő, mert ha én az elkövetkező 10 évben nem alapozom meg a jövőmet, nem alapítok családot, akkor semmi se lesz az egészből. Márpedig azt egyáltalán nem szeretném! - mondtam.

És aztán mindenki mesélte a saját, főként háborús sztoriit, amelyek legfőképp humorosak voltak. Pl. ott hallottuk azt a viccet, amely a következőképpen szólt:

„Eltalált a jugoszláv légvédelem egy vadászgépet Újvidék felett. Katapultálta magát a repülőből a pilóta. Ahogy repül lefelé, nem tudja kinyitni az ejtőernyőt. Ahogy zuhan lefelé, találkozik egy emberrel, aki vele ellentétes irányba, felfelé repül. Megkérdi: Nem tudja véletlenül, hogyan kell kinyitni az ejtőernyőt? Mire a felfelé repülő ember a következőt válaszolja: Nem tudom, én csak egy egyszerű olajfinomítói munkás vagyok.”

Aztán pedig arról a röpcéduláról volt szó, amelyet mi találtunk. Valaki a társaságból kikereste a mindössze néhány oldalas Magyar Szót (Vajdasági magyar napilap) és felolvasott belőle egy rövid cikket, amelyben azt írja, hogy ezek a cédulák veszélyes hallucinogén anyagokkal vannak bevonva, ezért nem szabad őket megérinteni, hanem el kell őket égetni. No, ezen aztán nagyon, nagyon jót nevettünk. Valaki azt mondta pl., hogy itt most irigyli a kábító- szereseket, mert most jól fognak járni, csak kutatni kell a röpcédulák után.

Szintén jót nevettünk azon a tréfán, amikor az egyik ismerős feltette a kérdést a társaságnak, hogy látták-e már azon láthatatlan vadászgép alkatrészét, amelyet az egyik katona barátjától kapott.- Nem. - válaszoltunk mindannyian kórusban- Hát, akkor megmutatom - mondta, belenyúlt a zsebébe, majd kihúzta a kezét, és felmutatta nekünk a semmit, mintha lett volna valami a két ujja között.

Újvidék, 1999. 05. 02.

A HÁBORÚ 40. NAPJA

Tegnap a társaságban épp volt egy a televízióban dolgozó ember, aki mesélte, hogy onnét, a hegy tetejéről (ahol az újvidéki televízió épülete van) látszott a láng, amikor égett az olajfinomító. Ázt mesélte, hogy a láng magasságát úgy mérte föl, hogy összehasonlította az újvidéki katolikus nagytemplom magasságával, amely pontosan 75 m magas. A láng, figyelem, nem a füst, a láng legalább ennek a kétszerese volt, tehát legalább 150 méter.

Nos, ezt mesélték tegnap, egy régebbi bombázás eredményéről, aztán tegnap este, vagy már ötödször, újra eltalálták a kőolaj-finomítót, és ma arról számoltak be a hírek, hogy a füsttől, ökológiai katasztrófa fenyegeti a várost.

832