Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.
Nos, akkor képzeljük el, mekkora robbanás volt ez, ha már annak az előzőnek, amely sokkal kisebb volt, 150 méter volt a lángja. Az egyik barátommal találkoztam most délután, aki azt mesélte, hogy ő éppen véletlenül kint tartózkodott az udvaron (éjjel 1 óra) és látta a fényt, amely olyan fényes volt, hogy mellette kb. 10 másodpercig lehetett volna olvasni. A rádióban bemondták, hogy a fást okozhat kellemetlenségeket, nehézséget lélegzéskor, amit ecetes zsebkendővel lehet enyhíteni. Nekünk nem voltak ilyen problémáink, mert egészen a város másik részében lakunk, de azért mindannyian időnként köhintettünk egyet-egyet, és mindannyiunknak egy kicsit csípte a füst a szemünket. A levegőben olyan enyhe füstszagot lehetett érezni, mint amilyen az autó kipufogógáza. A füstfelhő pedig pontosan olyan volt, mintha az ég egy negyedét egy nagyon sötét felhő borította volna be. Délelőtt még a Napot is eltakarta, így azt hittük, hogy rossz idő készülődik, pedig az olajfinomító kb. 20 km-re van tőlünk. És még egy dologra lettünk megint figyelmesek: a bogarak most megint sokkal nagyobb számban pusztultak el. Egy-egy fa alatt annyi volt belőlük, hogy szinte beborították az aszfaltot. Azt mondják, hogy a cserebogarak nagyon tiszta állatok és nagyon érzékenyek az ilyesmire. Hogy bennünk tesz-e az egész tartós kárt, még nem tudjuk megmondani. Újvidék, 1999. 05. 04. A HÁBORÚ 42. NAPJA Most éjjel 2 óra van. Az elmúlt 28 órában nem volt áramunk. Sajnos beigazolódott az, amitől én annyira rettegtem. Tegnap éjjel vették el. Reggel még nem voltunk túlságosan elkeseredve, meg voltunk győződve, hogy az áramszünet se tarthat sokáig, aztán mire beesteledett, már bizony mindannyian kikészültünk. Leültünk az udvarban a diófa alá, bámultunk a sötétségbe. Szomorúak voltunk, teljesen tehetetlenek és szerencsétlenek.- Na mi van? Bejött a depii - próbáltam apámat egy kis jókedvre deríteni, aki szemmel láthatóan lógatta az orrát.- Szerinted nincs meg rá az okom? Saját szememmel nézem, hogy minden, amit egy életen át teremtettünk, szépen lassan megy tönkre. Nem tudom miért, kiért... - válaszolta ő.- De ugye milyen jó, hogy én előre gondolkodtam, és már az első nap megvettem a rádióba az elemeket? Meg se dicsérsz? Most hallgathatnánk a rádiót! - mondtam.- Igen hallgathatnánk, csak nincs egyetlen elfogadható műsor se. Csak egyetlen szerb adó, semmi más. Egyébként megdicsérlek. De ezek az elemek se tartanak örökké! A mélyhűtőnk pedig már elkezdett csöpögni. Ha néhány órán belül nem jön meg az áram, elkezdhetjük lesütni a húst, és dobálni a szemétbe a zöldségféléket. - mondta.- De ugye megmondtam, hogy időben kezdjetek el gondolkodni a mélyhűtőn. Ezt pontosan előre lehetett látni. - mondtam.- Mondtad, mondtad. De mit tehettünk volna mást? így sem halmoztuk az élelmiszert! Nem vágtunk disznót! És így is óriási lesz a kár! - mondta apám szomorúan. Azt hiszem az ő részéről ez volt az első olyan valós csapás, amit nagyon 833
