Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Beszédes Attila: Újvidéki napló II.
ugyan, de ami a legérdekesebb: egyetlen kimondott szóval se elítélve a tartalmát. Ezt kiabálták, amit aztán a jelenlevő tömeg is elkezdett skandálni:- Mit lehet erre mondani, mint hogy: JUGOSZLÁVIA, JUGOSZLÁVIA... Aztán amikor jöttünk haza, egy érdekes jelenségre lettünk figyelmesek. Nevezetesen, hogy a földön mindenfelé elpusztult cserebogarakat láttunk. Rákapcsolódva az Internetre két figyelmeztető levelet is kaptam, amelyben az áll, hogy Jugoszláviában az atomsugárzás szintje megnövekedett. Mi lehet ez? Légszennyeződés-e, mondjuk a felrobbant olajfinomítótól, vagy a bombáktól, vagy... Ez is gondba ejtő. Még a végén úgy pusztulunk el itt mindannyian, mint a patkányok. Pedig, ha jól tudom, nyugaton sok állatvédő egyesület van! Újvidék, 1999. 04. 16. A HÁBORÚ 24. NAPJA Tegnap úgy feküdtünk le, hogy itt voltunk Újvidéken 3 napot, meg is döbbentünk különböző dolgokon, de valahogy csodával határos szerencsénk volt, mert ez idő alatt, három hét után talán először múlott el két egymást követő olyan éjszaka, amelyiken nem hallatszottak robbanások. Már arról beszélgettünk, hogy azért jobb, izgalmasabb az élet a városban, ezért talán már nem is kellene többet faluban bujkálnunk, lefeküdtünk, aztán amikor 23 óra körül elkezdtek lövöldözni, rögtön megváltoztattuk a véleményünket. Valahol a közelünkben volt a légelhárító gócpont, és ott lőtték fel a gépfegyversorozatokat 100-200 m-re tőlünk, amitől bizony meglehetősen megborzadtunk. Tehát ma reggel úgy keltünk fel, hogy: na aztán ma még egy kicsit a távozásunk előtt körülnézünk, és hosszabb időre eltűnünk a városból. Összepakoltunk, és elindultunk sétálni. Mivel már a háborús napló elején említettem a városi autóbuszokat, amelyek ki vannak helyezve a lakóépületek közé, és most is megdöbbentett bennünket a mintegy 150 autóbuszból álló végtelen sor amikor arra jártunk, elővettem a fényképezőgépet és egyszeri!) lefényképeztem ezt a látványt. Aztán továbbmentünk, és kb. 1,5 órán keresztül csavarogtunk mindenféle apró dolgokról cseverészve. Már kb. egy órát töltöttünk újra otthon, amikor megjelent az udvarban két rendőr.- Azt a tolókocsis fiút keressük! - mondták. Azt gondoltuk, hogy azért jöttek, mert vagy engemet, vagy a testvéremet szeretnék a katonaság szolgálatába állítani, de aztán kiderült, hogy a fényképezés ellen volt kifogásuk.- Mit fényképeztetek ott és miért? - kérdezték.- Hát az autóbuszokat... Csak úgy, turizmusból... Amiért a hidat is fényképeztem. Volt még egy kis film a gépemben... Ahídnál láttam, hogy mindenki fényképezi.- Tudod, hogy háborús állapot van és ilyenkor nem szabad csak úgy fényképezni?- Hát én nem tudtam, hogy azt nem szabad.- Biztos, hogy csak az autóbuszokat fényképezted?- Persze. Ha akarja, előhívathatják a filmet...- Jól van. Akkor add már ide azt a telefonodat! - monda, és felhívta a főnökét a központban. 822
