Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Hriszto Postakov: A nagy szörnyűség
HRISZTO POSTAKOV A nagy szörnyűség- Átkozott nagy ország - dünnyögte Max Minhoff és megpróbálta megtörölni izzadt testét a lucskos lepedővel. A tüllfüggöny mögül tovább hallgatta a kitartóan rések után kutató szúnyogok zúgását, melyek mindenáron be akartak jutni hozzá. Határozottan hiányzott neki az európai komfort. Kíváncsiság hozta ebbe az isten háta mögötti indiai tartományba, melyet éjjelente az emberáldozatok emléke és titokzatos dobpergése lengett be. A dzsungel ösvényein még ma is láthatóak félmeztelen, csont és bőr jógik, akik a távolba meredezve töltik idejüket, táplálékuk csupán maréknyi rizs vagy egy-két banán, amit a könyörületes helybéli lakosok juttatnak nekik. Hosszas forgolódás után Max végre elaludt, de rémálmok gyötörték. Még a némileg hűvösebb reggelen is kínozták e hihetetlenül undorító szörnyűségek emlékei, melyek elől egész éjszaka menekült. Félrehúzta a tüllfüggönyt, ki- kecmergett az ágyból, és odatámolygott a homályos tükör elé helyezett lavór vízhez. Megpillantotta borostás ábrázatát, és önkéntelenül is elfogta az önsajnálat. Mi a csuda vette rá erre az esztelen utazásra? Önmaga elől menekült? Vagy túliparosodott országa nap mint nap felmerülő' problémái elől? Vagy talán a változás, a titokban évek óta áhított kaland utáni vágya? Kérdéseire nem talált feleletet, de az elkerülhetetlen baj rossz eló'érzete egyre inkább hatalmába kerítette, összezavarta gondolatait, ugyanakkor ellenállhatatlanul vonzotta, ahogy az izzó lámpa fénye vonzza az éjjeli rovarokat. .Megnézem a közeli templomot és hazamegyek - döntötte el véglegesen. - Ha tovább maradok itt, még elkapom a maláriát.” Az idegenvezető' szimpatikus fiatalembernek bizonyult, tűrhetően beszélt angolul, Maxnak mégsem sikerült megjegyeznie a nevét. A jármű, amire felszálltak, pontos mása volt annak, amellyel érkezett: valamilyen megmagyarázhatatlan csoda folytán még mindig ment. Egy órányi zötykölődés után a sáros út elvezette őket a helybeli nevezetességhez: a vérszomjas Káli istennő templomának bozóttól benőtt romjaiig. Az idegenvezető hosszas magyarázkodásba kezdett, mely aligha igazolta az unalmas turista-attrakció jelenlegi látványát: a földrengés következtében összeomlott templom kőtömbjein alig észrevehető féldomborművek voltak. Max egyszer csak nagyot ásított, és azt javasolta, hogy induljanak vissza. A dzsip előtt egy gyanús, foghíjas alak várta őket. Ruházata mindössze egy, a derekára tekert koszos rongy volt. Nyakán valamilyen trópusi gyümölcsökből fűzött rövid láncok lógtak. Ajkát szinte tagolatlan hangok hagyták el. 817
