Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Georgi Misev: Ne firtasd az első milliót!
ladozó vakolatú házakból álló utcában. Szofroni egy olasz csempés, neonszínű, fekete hópelyhekkel befújt bejárat előtt tett ki minket. Az őrt álló testőr autóinkat meglátva kinyitotta a parkolóhelyeket ó'rzó' láncok lakatját.- Whiskyt az építész úrnak! - kiáltotta oda Ajtanov a hosszú lábú lánynak, akibe az iroda felé menet botlottunk. - Nekem pedig egy kávét és egy Mal- borót! Fehéret!- Ne higgy az ostoba pletykáknak, hogy kétezer márkás szivarokat szívok és harmincezer dolláros órákat hordok. Én egy egyszerű ember vagyok, aki csak egy dologhoz ért: az üzleti számításokhoz.- Kitűnő' volt matematikából? - kérdem a falon bekeretezve függő bizonyítványt nézve.- Csak hármas. Azt is csak nagy nehezen kaptam meg. Szándékosan tettem ki, hadd lássa a sok nagyokos, aki azt hiszi, hogy csak az eminenseknek áll a világ! Na ugyan már, ahogy az az úr... kicsoda is, a neveket sehogy sem tudom megjegyezni..., mondta. Kivett a széfből egy mappát, tele rajzokkal. A chateau tervei voltak. A hegyes csúcsok domináltak: voltak ott óra- és harangtomyok, az Eifel-torony, a párizsi Notre Dame, a Chartres-i és a kölni székesegyház, valamint a Kreml és különböző motívumai. Legfelül mindenütt a nemzeti lobogó az „Ajmanov” cég emblémájával. Hallgatásom nem tetszett neki.- Nem mondasz semmit? Vagy nem tetszenek a műveim?-Jobban szeretem a szóbeli rendeléseket: legyen benne ez és meg az, ennyi meg annyi fő számára stb. A többi ötlet kérdése.- Megsz9ktátok ti, alkotó értelmiségiek a kérvényeket, a fentről jövő rendeleteket! És mire fel vagytok ilyen önérzetesek, csórikáim? Hogy lehet az embernek pénz nélkül önérzete - ezt nem tudom az istennek se megérteni! Kiittam a whiskyt és felálltam. Azt mondtam, elgondolkozom az ajánlatán és majd felhívom.- OK, építészkém! A millió csak egy karnyújtásnyira vannak tőled. Gondolkozz csak el, de nem árt, ha tudod, hogy nem szeretem, ha nemet mondanak nekem. Na persze, ezt csak a tréfa kedvéért mondom. Kifelé menet még hallottam a nevetését. De miért ne fogadjam el a millióját? És miért ne csináljam meg hőn áhított tornyait, csipkézett falait és lőréseit? Mintha nem épült volna már fel jó pár ilyen nevetséges épület az elmúlt években, a giccs, a megvesztegetés, a szabadság és a teljes gátlástalanság korában! Csak a művészet egyetlen ágából hiányzott a humor: az építészetből, ebből a megkövesült zenéből. Hát már megvan - betonból, alumíniumból, olasz csempéből. A következő generációk, a jövő számára. Vagy talán elérkezett az örök mementóként kőbe zárt gúny ideje? Amíg az első milliót firtattuk. Juhász Anna fordítása 802
