Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Juhász Péter: Triptichon

Az ő szellemisége is két ellentétes világ, a paraszti szubkultúra és a magas kultúra érintkezéséből szikrázott fel, mint a villám a pozitív és a negatív töltésű felhőkből. Ez kölcsönzött különös bájt egyéniségének, mint Ljubomir Dalcsev szobrának a gránit és a bronz összeházasítása (Kliment Ohridszki).

Nem volt ő valójában sem a személyes Isten létében hívő lélek, sem Istent a természettel azonosító panteista a szó valódi értelmében. Ha mostoha sorsa megengedi, a hedonizmus híve lett volna. Hiszen boldogságnak az értelmesen élvezett érzéki és szellemi gyönyört és a kiegyensúlyozott lelki nyugalmat tartotta. Valami titokzatos trák örökség révén, ha tehette, a bor és a szenvedélyeket felszabadító mámor pogány istenének, Bacchusnak áldozott.

Némi megszorítással azonban elmondhatjuk róla, amit a madaraknak prédikáló Szent Ferencről: „nem volt panteista, csupán mindent mélységesen szeretett és tisztelt. Semmi és senki fölött nem akart uralkodni, még az élettelen dolgok fölött sem. A világ neki Isten nagyságáról beszélt. Innen ered különleges viszonya a növényekhez, állatokhoz.”

Az ő verseiben is az emberi és állati lények, a szerves és szervetlen anyagok feltétlen tisztelete érhető tetten és a felebaráti szeretetre intő isteni parancsolat kisugárzása. Érdemes lenne eltűnődni azon, hogy a világ és a lét számára valóban az Isten nagyságáról vallott-e, vagy sem? De egyébként is tudjuk egy bölcs rabbi tanításából, hogy az Úrnak nem az a szenteskedő hívő kedves, aki nevét imájában naponta szájára veszi, hanem aki megtartja törvényeit. Petar Alipiev pedig megtartotta.

A „Lehetetlent” ugyan ő sem tudta lebími, de képes volt gyönyörűt írni. S ezzel valóra váltotta szent szándékát. A szent jelző itt nagyon is helyénvaló. A szentségnek ugyanis számos körét és fokozatát ismerik a hittudósok és a talmudisták. A „poéta sacer”-1, a művészet felkent papját, a szent költőt az isteni rendről és a létről szóló tudás egyik legfőbb birtokosának tartják. Hát hol van csakugyan Istennek az a katolikus, protestáns vagy pravoszláv szolgája, aki minden dolgot, élőt és élettelent, még a tücsökciripelést, sőt, a fényt és ragyogást is Alipievhez hasonlóan az enyészet és az örökkévalóság perspektívájába, tehát az isteni rend törvényeinek keretébe helyezné? Istennek melyik szolgája ismerte fel nála világosabban az évezredes végső igazságot, hogy az ember a múlandóság fia, kérészélete azonban része a természet örök körforgásának:

A szépség, sajna, nélküled is van, s volt, többé semmit se vár már el tőled, a fűben, mi fölött csalogány dcda csattog, aszott szál vagy a végtelen időben.

Kiss Benedek fordítása

Az ő istenének kevés köze van a teológia Istenéhez. Egy leikéből kivetített Isten-képzet ez:

Meghitt pillanatok nyugalma a fenséges ormok felett, a sejtek mélyéig hatolva magasság üveghangja cseng.

791

1