Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Juhász Péter: Triptichon

nép, hanem a világegyetem nevében szólt. Az élet értelmét kereste, kora társadalma ellen is tömör, retorikamentes verseiben.

Viszonylag keveset írt: évente egy-két verssel gazdagította a változatlanul Líra címmel megjelent köteteit. Témaköre is aránylag szűk volt. Lírájának egyetlen húija kezdettel a tiszta létélményekre volt hangolva. A személy rejtélyét a mindenség rejtélyével szerves egységben látta.

S miért volt ez bűn? Nem is annyira az volt a bűne, amit csinált, sokkal inkább az, amit nem csinált. Igaza volt Dalcsevnek, hogy jegy írót abból is meg lehet ismerni, mi az, amit nem enged magának megírni”.

Petar Alipiev bűne a legnagyobb költői erény volt: mert különbözni. S ezzel megsértette „az állatvilág” törvényét: Jü farkasok közé kerül, vonítson a falkával!”

Alig huszonegynéhány évesen, amikor álmai megvalósítására készülődött, mindjárt az indulás pillanatában kénytelen volt egyfajta propagandisztikus- messinisztikus eszmével szembesülni. Józan paraszti ésszel, erős szkepszissel fogadta a világmegváltó eszmét. Idegen volt természetességétől, őszinteségétől, stílusa és mondanivalója harmóniájától ez a Moloch-szerű államhatalom frazeológiája. A más fejével gondolkodók nyájtudata, egységes nyelv- és gesztusrendszere se vonzotta.

A dolgok leegyszerűsítése lenne hát azt állítani, hogy a vályúhoz csörtető középszerűség éhes falkája marta el. Ugyanúgy viszolygott ő is azoktól a megváltóktól, akiket Marx Tökéjéből csak a tőke izgatott, és nem az eszme, mint A. Razcvetnikov, V. Vaszilev, A. Dalcsev, K. Kosztantinov, Sz. Kra- szinszki, Csudomir, I. Pejcsev és K. Pavlov. S amíg a megváltók lihegő, sőt túllihegő hada elszánt leleménnyel próbált lelket lehelni a szocialista realizmusba, Alipiev módszere egy csapásra elvégezte a természet elemeinek azt a művészi átdelejezését, elvarázsolását, amelyre kortársai csak vágyakoztak.

Módszere nemcsak kiemelte nemzedékéből - sajátos helyet biztosítva számára századunk bolgár költészetében -, hanem a versbe emelt világának is új, meglepő fénytörést adott.

Alkotó és fizikai ereje teljében hagyott itt bennünket. Újévkor, utolsó találkozásunkkor is olyan volt még, mint egy paraszt Apolló: JKi dalos, erős és pogány, / Ki szeretkezve és dalolva / Dől el az élet alkonyán.” (Ady)

Pogány szent avagy szent pogány

J3 ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni, volt egy szent szándékunk: gyönyörűt írni.”

(Ady)

Halála hírének hullámverése még el sem ült szívemben, s máris pogány szentként áll előttem.

Úgy élt ő is, mint első keresztény királyunk atyja, Géza fejedelem: két istennek áldozott. Emilijan Sztanev, ha közelebbről ismeri, róla mintázza Szibin herceget. Petar Alipiev is akkor volt elemében, ha leteríthette azt a bizonyos medvebőrt, vagy ha baráti társaságban borozgatás közben mesélhette pajzán adomáit. Ilyenkor bukfencezett, hancúrozott édes elemében, mint hal a vízben.

790