Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Kovács Sándor Iván: A "Vépi Vénusz" költője: Kőszeghy Pál

Megfordultak s tértek; nagy világossággal Lobog sok szövétnek köztök magassággal,

Melyekkel sok lovas nyargal gyorsasággal,

Ég az hó háta is utánok tűzlánggal.

Ezek a strófák Bercsényi és Forgách Simon, Miklós és Krisztina - valamint a szerzó': Kószeghy Pál szánkózásaira emlékeznek vissza. Kószeghynek saját művében való önszerepeltetése ötven versszaknyi testes epizód (V, 58-199)! Nemcsak életrajzi, poétikai magyarázata is van. Már Zrínyi kb. nyolcvan évre csökkentette azt a távolságot, amely eposzát a szigetvári ostrom idejétől elválasztja. Listiusnál ez nagyjából hasonló idő Mohácshoz képest. A még szorosabb közelítést - a barokk poétikai elvárásoknak megfelelően - Gyöngyösi vitte végbe, hiszen kortársa volt Kemény Jánosnak, a Porából megéledett Phoenix főhősének. Kőszeghy minden bizonnyal Gyöngyösi epithalamiumaitól kapta a szerzővel abszolút egyidejű tárgy kiválasztására az ösztönzést. Ami pedig a szánkázás-epizódokat illeti, nem annyira a téli ^természet, sokkal inkább a reprezentáció, a főúri kedvtelés dokumentumai. Amikor Lobi Mária Zsófia fiat szült Bécsben, Vitnyédy István levélbeszámolója szerint Zrínyi Miklós is úgy hozatta haza a Muraközbe feleségét és az újszülött Adámot, hogy puskás katonákkal megrakott, fáklyás szánkó-díszegység kísérte őket. (Lásd Levelei Fabó-féle kiadását, I, 1871). Kőszeghynél is így „lobog sok szövétnek” Bercsényi és Krisztina éjjeli szánkóján, s „Eg az hó háta is utánok tűzlánggal”. Kőszeghy odáig megy nagy igyekezetében, hogy a szán díszeit is átlelkesíti. A szánorr-unikornis szeme „vérbe vegyül tajtékosan”, mintha az oldalsó egy- szarvúakkal együtt a szultán „lovai” lennének.

De ne feledjük a harmadik „Vivaldi-tételt” sem: az őszt: A Bercsényi házassága téli színtereinek és hangulatainak rajzát őszfestő strófáival Kőszeghy ekképpen képes meghaladni (III, 1-2, 5):

Virágok azonban már mind elmúltának,

Ceres kalászi is lábrul lebutítanak,

Pomona fái is immár rázattanak,

Bachus hordói is széjjelkongattanak.

Préseket szürethez újítják s készíték,

Az átalagokat forrázák s öblíték,

A szőlőhegyeket fosztják s szegényíték,

S az szomjú pincéket mind megrészegíték.

Fák vénült leveli ezalatt elhulltak,

Zöldségtűi dombhátak mind megkopaszultak,

Az cserek és bikkek makkjoktúl pusztultak,

Melyen sok vadkanok s medvék sokasultak.

Még az ősz és a tél átmeneti állapotára is szentel két szakaszt. A hegytető már „meghavasult”, de még csak avult levelek borítják a föld színét, a nagy havazások csak készülődnek (V, 25-26):

762