Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Kovács Sándor Iván: A "Vépi Vénusz" költője: Kőszeghy Pál

Zrínyi família, az kirűl szólhatnék,

Teli pennám által nagy hőven írhatnék,

De azzal ez világ telve, s mit mondhatnék'?

A nyilvánvaló Zrínyi-imitációkból íme még kettő (III, 67; VI, 97)

Tudnivaló pedig, hogy Mars sisakjában Galambok fészkeltek vasas páncéljában,

Melybül is kitetszik, hogy barátságában Vagyon Venus Marsnak hű társaságában.

Láthatd majd néki is olyan triumphusát Melyen fogja kézen Vépnek szép Venusát.

Kőszeghy itt Zrínyi Syraia-előszavának Petronius-idézetét veszi át s fordítja magyarrá; odébb Cumilla és Delimán „öszvejüvését” visszhangozza: „Venus triumfusán kedves szüvök örül”. A Vépi Venus (Csáky Krisztina) természetesen a Murányi Vmus-nak, Gyöngyösi Széchy Máriájának felel meg. ízlése, alkata, hedonisztikus hajlandósága - hiszen az ajánlás szerint „vígságos és örvendetes dolgokról akar verseskedni” - Kőszeghyt elsősorban Gyöngyösi követőjének mutatja. A Szigeti veszedelem XII. énekének Venus triumfusá-t gyászba vonó tragikus árnyalásához Kőszeghynek semmi köze; nála az epitha- lamium a végcél: „Méltóságos, kegyes Csáky Krisztinával / Megesküdt Bercsényi, s Isten áldásával / Takarództak együtt Vénus paplanával” (VI, 101).

Gyöngyösi nem annyira szövegszerű egyezésekkel, mint inkább a tárgyválasztással, a hangulat, az atmoszféra hasonlóságával, a verselés könnyedségével jelenlévő a Bercsényi házasságában. Gyöngyösivel hozhatók összefüggésbe Kőszeghy előszeretettel, részletezőn előadott főúri lakoma-leírásai is; egyáltalán az a kedvteli gasztronomikus ihletettség, amely a késő-barokkra oly jellemző. Bercsényi ungvári könyvtárából ismerünk két szakácskönyvet, akár ezeket is használhatta, de inkább tapasztalatokat és kitűnő megfigyeléseket kamatoztathat. Az étkezési reprezentáció ábrázolásának nincs jobb magyar költőmestere Kőszeghynél. Ha közelebb hajolunk a IV. rész „keszkenőkből hajtott s formált mesterségéihez (151-158), csak akkor látjuk, hogy bizony nem lakomafogások azok, hanem a terítést végző pohárnok asztalkendőből készült „mutációi”. Valóban: „Vélnénk, hogy nem hajtás, hanem ugyan varrta!” A hajtogatással és varrással-hímzéssel való ábrázolás-utánzás megint gyökerezhet Gyöngyösiben. A barokk művészet kedvelte hamis perspektívák, megtévesztő utánzatok hasonló példái ott vannak nála amaz Ari- adné-történetben, amelynek szálai, színei, figurái egy „varrott keszkenő” aprólékos hímzésmintáiból állnak össze képpé (Curna városában építtetett Dé- dalus temploma, IV, 115-117). Nincs új a Nap alatt; Gyöngyösi is csak a felújítók barokk divatját követte: Catullus Peleus és Thetis lakodalmát elbeszélő epillionjában ugyanúgy a hímzett Ariadné-történet látható-olvasható. Kőszeghy persze lehorgonyoz Gyöngyösinél: a „keszkenőből hajtott s formált mesterség” ötletadója a Kemény-eposz ama helye, ahol Lónyai Anna jegykendőjének valósághű varrott ábrái kápráztatják el a szemet („Az abroszon lát758