Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Kovács Sándor Iván: A "Vépi Vénusz" költője: Kőszeghy Pál

kívül mit tett hozzá a szöveghez (netán mit igazított rajta, mit vett el belőle), nem tudható. (Kó'szeghy az I. és a II. részt „gróf Melith Mária, gróf Zichy Istvánné”-nak adta kölcsön, ám tőle „kezéhez nem keríthette”, ráadásul a grófnő 1695-re meghalt, de nem maradt-e meg vajon valahol a Melith-Zichy archívumokban kedves olvasmánya mégis?)

Az 1695-ben készült, 791 strófából (3264 sorból) álló haténekes III. eposzrész, a Bercsényi házassága átlagének-teijedelme (780:6 = 130) nagyjából a Szigeti veszedelem-hez. igazodik, s poétikai tájolását tekintve is Zrínyi-, még inkább Gyöngyösi-szabású. Heroikus hangoltsága a Bercsényi „ifjúságában tett vitézi magaviseléséről” szóló I. résznek lehetett. Ha ugyan volt egyáltalán, hiszen puskalövés éppúgy nem hangzik el a III. részben, mint ahogy Gyöngyösi Murányi Venus-ában és Porából megéledett Phoenix-ében is csak az Echo visszhangoztat dörejjé egy golyósziszegést. Ami fegyver elsül a Bercsényi házasságában-, mind csak vadászpuska. Hiányzanak Kőszeghynél a katonai seregszemlék is, van ellenben egy vadász- és egy ló-seregszemle (III, 22-29; IV, 126-137), összhangban Gyöngyösi travesztáló vadászkutya-felsorolásaival. Bercsényi kedves lovai: Nyedám, Deres, Fakó, Barna voltak, s alighanem ez a lengyel király-nevelte „Nagy Barna” az a Barna-fakó, amelyik a főlova volt (III, 199-120):

Barna-fakó az ló, melyen az Gróf üle,

Egy hercegi bélyeg kinek farán sülé,

Fején ide-oda mozog hegyes füle;

Látván vérbe fordult szemét, félnél tűle.

Madárkönnyűséggel rángatja elejét,

Fényes kantárjában hányja-veti fejét,

Vélnéd, túrja száján az agyavelejét,

Zablarágással úgy fújja tajték tejét

A nyolc sorból a szultán lova nyerít: „Egy fekete szerecsen ló volt alatta, (...) / Véres, nagy szemei ugyan kidültenek, (...) / Az orra bkjain lángos szellők mennek, /Szája tajtékot vér, mint vízi istennek” (Szigeti veszedelem, II, 32-35). De hasonló a Zrínyinél szintén topikus séma is: a ló után a lovas leírás következik. (Lásd még a 129. és a 131. sort: „Vérben vegyült szemét tétova forgatta”-, „szelektül fajzott” - ezzel a toposszal Zrínyi Karabult jellemzi.)

Zrínyi eposzára - kimondatlanul kimondva - Kó'szeghy hivatkozik is. Amikor a megverselhető főúrdinasztiákon panorámáz végig, a Zrínyieket a legmesterségesebb rímekkel koszorúzva (pl. öldöklő-köldöklő: ’pajzsával köldökét védő5) így említi (I. 25-26):

Amaz dicséretes szép hírrel tündöklő,

Tőrrel pogányságot mindenben öldöklő,

Mellyel erős paizst az ellen köldöklő S minden próbáiban soha meg nem hőklő

Ibi