Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
XXIII ÍROTTKŐ STÚDIÓ A kérdésként is megfogalmazható Benkő Lóránd által megjelölt kiindulópontok után nézzük a különböző' megközelítések relevanciáit, hogy végül ismét szembesíthessük Benkő dolgozatának fontosabb tételeivel. A megközelítések Harmatta János a nyelvtörténet korszakolásának problémáit taglalva jelzi azokat a kutatási tradíciókat (Gombocz 1940), amelyeknek kritikai továbbgondolásai (Benkő 1957, Bárczi 1963, Lakó 1965, Hajdú 1965) együttesen érzékeltetik a Benkő által is vázolt hipotézis létjogosultságát. Szerzőnk körvonalazza az eltérő nézeteknek a bemutatásával a probléma további kutatási irányait. Ilyen például az ugor alapnyelv felbomlási időpontjának meghatározása (Lakó, Hajdú), vagy az ősmagyar kor definiálásának további finomítására tett kísérlet (Benkő), és végül az újabb kutatások fényében megjelenő és a nemzetközi összehasonlítás próbáját is kiálló kutatások különböző jövevényszavakkal összefüggésben (Róna-Tas, Ligeti). Összegzésként elmondható, hogy a nyelvtörténeti korszakolás problematikus elemei nem cáfolják a fentebb megfogalmazott identitásproblémára koncentráló mozzanatokat. Azt azonban már most is látni, hogy Harmatta konklúziói megmaradnak a történeti nyelvtudomány illetékességi körén belül, míg Benkőé ezen jóval túlmutatnak. A megközelítések egyik lehetséges változata a hasonlóság keresése, a folytonosság megtalálása. Ilyen összefüggésben tárgyalja Kálmán Béla3 az ugor nyelvéket (magyar, vogul, osztják), amihez persze hozzákapcsolódik az a következtetés is a pontos vizsgálódásokat követően, hogy csak a szerves és szervetlen kapcsolatok jelensége azonos a három nyelvben, a hangalak már eltérő. Ez közvetve utalhat a magyar nyelv önálló kérdéskörének nyelvi-hangtani meghatározásának problémájára is. Azonban nem mond ellent az öftálló magyar nyelv előzőekben már vázolt hipotézisének. Jelentős kísérletként vehetjük számba a különböző kapcsolódási pontok bemérését. Amikor Róna-Tas András* a török nyelvi hatásokat elemzi az ősmagyar nyelvre vonatkoztatva, akkor a hangrendszer elemzését követő konvergens hatások mellett felhívja a figyelmet a divergencia jelenségeire is. Ennek tükrében jóval differenciáltabb képet kapunk a török és magyar fonémarendszer egymásra hatásáról. H. Tóth Imre0 „mérsékelt óorosz" és „vékony bolgár" hatásról beszél, ami főként a szókincs területén figyelhető meg, ám arra is figyelmeztet szerzőnk, hogy ez a hatás ugyan jóval nagyobb, mintsem azt sokan gondolták volna, ám a túlzó, egyoldalú beállítások semmiképpen sem igazolhatók. S a sajátos társadalmi-kulturális kohézió folyamatos jelenlétét érzékelteti - mégha implicit formában is - Harmatta János* Az iráni nyelvek ősmagyar nyelvekre gyakorolt hatásának elemzésekor, megjeleníti a különbözőségek (lásd jövevényszavak) beépülését a magyar nyelvbe, és jelzi azoknak a magyarázatoknak hiteltelenségét, amelyek egy későbbi nyelvi állapotból magyarázzák sok esetben az előbbit (pl. a részeg szó eredete). A későbbi kutatások egy még teljesebb kört felölelő projektje tudósíthat bennünket a szavakban is tükröződő hatások mibenlétéről. Az összképet csak gazdagítják a magyarok különböző elnevezéseiről szóló dolgozatok. Az arab (Elter 1997), a perzsa (Nyitrai 1997), a kora európai (Király 1997), a görög (Harmatta 1997) elnevezések, valamint az avarok nyelvéről (Győrffy 1997) és a rovásírásról valló tudományos összefoglalókat két szempontból is értékelhetjük. Egyrészt a modern összehasonlító nyelv- tudomány eszközeivel és kiterjedt forráskutatásokkal bizonyítják, hogy az egyes elnevezések milyen formákban mutatkoztak meg, s ezzel lehetőséget adnak az eltérések és változások bemérésére. Másrészt viszont számos kérdést nyitva hagynak az elemzések - ilyen például a magyarok önelnevezésének, neveinek kérdése: a Hungar, Hunger germán (német) közszavakból történő származtatása' -, ami közvetve ismét a dolgozat elején megfogalmazott Benkő Lóránd álláspontjához közelít. Szerinte pusztán a belső nyelvi tények és még a szigorú komparatív elemzés sem vezethet