Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
ÍROTTKŐ STÚDIÓ XXIV önmagában eredményhez, ha a társadalmikulturális és időben változó történeti feltételeket nem vesszük számításba. Az identitásprobléma a nyelvészet tükrében S most folytassuk ott, ahol abbahagytuk Benkő Lóránd dolgozatának tanulságait: „A világ mai sok ezer nyelvé feltehetően csak töredéke annak, amit a korábban élt, idővel elpusztult nyelvek mennyisége tesz ki. Már az a tény maga, hogy egy nyelv - különösen ha önállósága meglehetősen régi, például az írásbeliséget is messze megelőző időkre megy vissza - megélte, átvészelte az évezredek viszontagságait, melyek minden nyelv sorsát sokfelől fenyegetik, beszédes bizonyítéka a nyelvet használó társadalom életerejének, történelem forrná ló készségének, külső hatásokkal szembeni ellenálló képességének."8 S Benkő természetesen elismeri azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyeknek elemzései az uráli-finnugor nyelvi örökséget tekintik alapbázisnak, ugyanakkor hangsúlyozza a saját, belső nyelvi fejlődést. Ezt azzal is alátámasztható nak véli, hogy a magyarság őstörténete során „... sohasem juthatott nyelvi katasztrófába. Olyan idegen nyelvet bészélő nép, amely vele bármikor érintkezésbe került, nyelvét lényegesen megingató, megmásító hatást a magyarságra sem gazdasági, sem társadalmi, sem katonai, sem politikai, sem műveltségi téren nem gyakorolhatott."'' Ennek okát a magyar nyelv urálifinnugor gyökerű szerkezetében, s ezen alapok fennmaradásában, szilárdságában látja; hozzátévé még azt, hogy ez a mozgékony nyelvi szerkezet idegen nyelvi hatásokra érzékeny volt és mintegy a könnyen befogadó részlegébe, frazeológiájába fogadta a külső hatásokat. A nyelvileg dinamikus, ám társadalmában mégis homogén és zárt ősmagyar társadalomról vallott nézeteiből így magától értetődő köyetkeze- tességgel fogalmazódik meg, hogy a magyar nyelvet beszélők közössége folyamatosan erős etnikum, amely elpusztult volna, ha nem ilyen tulajdonságokkal rendelkezett volna, és eltűnt volna „Kelet-Európa népinyelvi dzsungelében", miként a térség sok más népe és nyelve. Benkő meggyőzően érvel a török frazeológia mellett, ám elutasítja a honfoglalás előtti magyarság nyelv cseréjéről szóló nézeteket, miként a szláv-magyar kétnyelvűségre sem tartja elegendő magyarázatnak a nagyszámú szláv jövevényszó jelenlétét. Benkő jelzi a helynév típusok, a belső nyelvi tagolódás, az írásbeliség normatív, integratív funkciójának érzékeltetésével, hogy a korai őmagyar kori belső tagozódás feltűnő egységességet mutat. S ez azt a nyelvtörténeti megállapítást is igazolja, miszerint nyelvünk nem a honfoglalás utáni időben vált szociálisan olyan egységessé, hogy még a letelepedéssel járó viszonylag nagy és állandósult területi szétterjeszkedés sem hatott rá számottevően elkülönítő jelleggel. S a Benkő által kifejtett mozzanatokat, az egységes nyelvi-kulturális honfoglalás-kori állapotok meglétét támasztják alá azok a kutatások, amelyek a korai magyar helységnevek szervesüléséről (Kiss 1997), a Pannon-helynevek kontinuitásáról vagy az erdélyi víznevek rétegződéséről szólnak (Kiss 1997), felmutatva azt a szerves egységet, amivel az önálló belső fejlődéssel szerveződő magyar nyelv rendelkezett.10 Hasonlót tapasztalhatunk a magyar törzsnevek eredetéről (Berta 1997, Győrffy 1997), legrégebbi személyneveink, méltóságneveink eredetéről szóló kutatások kapcsán (Fehértói 1997, Győrffy 1997). Ezek a dolgozatok -egyszerre érzékeltetik precíz nyelv- történeti kutatásaikkal az idegen nyelvi összetevők jelenlétét, ám ugyanakkor rejtetten utalnak a komplex és szerves társadalmi-kulturális közeg jelenlétére. S ennek kapcsán újrafogalmazhatok az írás elején megjelölt célok, azaz hogy a történeti nyelvészet miképpen járulhat hozzá az identitásproblémák tisztázásához. Mint láthattuk: a nyelvi szerkezetek önmagukban történő elemzése csak az első lépcsőfok lehet, ám ez is érzékeltette, hogy önmagában fejlődő-változó a vizsgált nyelv; s ha a mai időpillanatot vesszük számításba, akkor majd háromévezredes múltra tekint vissza a magyar nyelv, s vele együtt e nép kultúrája. Azt is érzékelhettük, hogy nemcsak komparativisztikus kutatásoknak lehet
