Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
VII ÍROTTKŐ STÚDIÓ VERRASZTÓ TIBOR A kert Lécek között csordogál a plankton, a kert merül, fél pitvara csobog, valaki majdnem áll a parton - szétrebbennek mind a planktonok. Beszéd két gyermekről GULÁCSY LAJOS EMLÉKÉNEK Pusztulásba tolt agyad lepkeszárnyú foglya vagy, képeidnek őr-porát vedli szélbe zárt szavad. Arcod arca _ tör elő, tör csuklódból kézelő, vászoning - de kék, selyem - gyűr hullámot sziveden. Bordáid közt menüett, ádámcsutkád kis barett... Száz lakat se tartja itt arcod lepkeszárnyait. Mondd, mit kezdhetünk? A senkiföldjén felvirradt végtagokkal mondd, mit kezdhetünk? Leülepszik arcunk Akkor majd leülepszik arcunk és hallgatunk, mint seb, ha gyógyul. Például a baktérium Nincs kiterjedése. Befelé terjed. Nincsen gondolata, de megelőzi. És versenyt nyújtózik emlékeivel. Triptichon Csigolyáimat a hallgatás rovátkolta. Miért szólnék? Miért? Miért hallgatnának el bennem a kérdések, mikor alszom? A barlang Elhordandó sziklahegyhek érzem magam, ki a kavics-gördiiléstől már odavan. Barlangomban homály őriz bölényeket, jönnek velem ők is, hogyha tovább megyek. Nem terelem ki a csordát talán soha. A szikrázó levegőn csak elporlana.
