Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
olyan károkról is, amelyekről egyszerűen nem számoltak be az embereknek, de a hozzáállást mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy mostanában a félórás híradóban a bombázás okozta károkról csak a vége felé számolnak be, mintha az lenne a legkevésbé fontos. A jelentések pongyola, közönséges, brutális megfogalmazása továbbra is világattrakció lehetne. íme néhány újabb példa: CLINTON, A KÖZVESZÉLYES BŰNÖZŐK LEGVESZÉLYESEBB FAJTÁJA, NATO GYILKOSOK, A NATO GYILKOS REPÜLŐI LESZÓRTÁK A VÁROSRA A GYILKOS TERHÜKET... Hogy befejezzem a televíziós újságíró kolléga esetét: tehát minden este fel kell, hogy menjen a tévébe, ami nem is olyan egyszerű művelet, mert a tévé épülete Újvidék péterváradi részén található, ő pedig Újvidéken lakik. Mivel leromboltak két hidat, ő csak a harmadik hídon juthat át, azt is csak gyalog, mert már az is meg van rongálva. Onnét aztán a tévé épületéig van kb. 10 kilométer, amit szintén vagy gyalog, vagy a tévé kombijával tesz meg. (Azt mondják, a napokban beindítanak egy révészszolgáltatást a Dunán.) A kötelessége alól viszont nem menekülhet meg, mert világosan megmondták: az, aki egy alkalommal nem jelenik meg a munkahelyén, azonnal felmondást kap. És ez valóban így van, épp a minap hallottam, hogy egy újvidéki középiskolában négy tanárt elbocsátottak pont azért, mert nem voltak hajlandóak ott ülni az iskolában a katonák között (akik ugyebár ott húzódtak meg). És bizony én is hasonló helyzetbe kerültem: a Gerincveló'sérültek Szerbiai Szövetsége levelet küldött Milosevicsnek (az én tudtom nélkül), amelyben a rokkantak támogatásukat fejtik ki az elnöküknek. Ebben a levélben említik az általam szerkesztett lapot is. Amikor meghallottam a hírt, természetesen nagyon felháborodtam. Persze én se vagyok éppen hülye puszta kézzel szembe szállni a hatalommal, nem akarok öngyilkos lenni, de mivel az én újságom egy alapvetően apolitikus lap, én már természetesen kialakítottam magamban a tervet, hogy fogom a soron következő számot megszerkeszteni úgy, hogy ne látszon benne világosan hatalom-ellenes álláspontom a hivatalos politikával szemben. Most ezek mindent elrontottak. Viszont meg kell hagyni, hogy ez várható volt. A szerbiai mozgás- sérültek vajon miért különböznének a szerbiai átlagpolgároktól? Nekem pedig kötelességem követni az eseményeket, ha pedig nem tetszik: csókolom! Új ország, új munka után kellene néznem. Temerin, 1999. április 10. 1999. 04. 11. A HÁBORÚ 19. NAPJA Tegnap este kimentük egy temerini magyar szórakozóhelyre, mert már nagyon szerettünk volna egy kicsit elbeszélgetni a helybeli fiatalokkal. Hát először is alig találtunk oda, mert egyáltalán nem volt kivilágítva. Útközben pedig a korom sötét utcákon igyekeztünk suttogni, ahogy csak lehet, nehogy valaki meghallja, hogy magyarul beszélünk. Az a hely szombat este mindig tömve volt, most alig találkoztunk egy-két emberrel. De azért egy-két barát mégis akadt a kocsmában, de mindenki úgy 749
