Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
goszlávia, Szerbia egyenlő Zambiával vagy valamilyen fejletlen afrikai álammal. Nem szabad elfelejteni, hogy, Jugó északi része még tíz évvel ezelőtt minden szempontból a legfejlettebb területek közé tartozott a térségben. Hogy csak egy példát mondjak, nem is olyan régen volt az, hogy Magyarországon az emberek 80%-a nem tudott egy szót kiejteni angolul vagy németül, Jugóban meg már az óvodában is tanították az angol nyelvet. Tehát van itt egy értelmiségi réteg most is, habár nagyon fogyatkozik. És ha a NATO kudarcot fog vallani, akkor azt csakis annak fogja köszönhetni, hogy nem tanulmányozta át az itteni emberek komplikált pszichéjét. És még valami nagyon, nagyon fontosat! Azt szeretném megélni, hogy egy nap a magyar nép is úgy összefogjon, mint ahogy most a szerb nép! Hazugság vagy nem, jobban vagy kevésbé: a bajban a szerb nép - most talán először - összefogott! Persze ha lenyugszik itt minden, újra össze fognak veszni, de most együtt vannak, sajnos, és azt hiszem, ez a legnagyobb baj, Milosevics-csel az élen. Újvidék, 1999. április 2. Nagypéntek 1999. 04. 03. Valami sürgős ügyben a hónap folyamán valakinek a családból át kell mennie Magyarországra elintézni valamit (óvatosságból nem írom le, hogy miről van szó). A napokban, a Magyar Szóban (a vajdasági magyarok napilapja) nagy betűkkel szedve megjelent a felirat, hogy 60 éves korig a férfiak nem hagyhatják el az országot. Apám novemberben fogja betölteni a 60-at, ezért összeszedte a bátorságát, és tegnapelőtt valahogy nagyon nehezen eljutott a határig. Aztán ott szépen visszautasították, mert az ő tudomásuk szerint 65 éves korig érvényes ez a rendelet.- No, nem baj, majd én elintézem a dolgokat - gondoltam magamban, elmegyek személyesen a katonai hadügyosztályra, megbeszélem velük a dolgokat, hiszen én már 15 éve tolókocsis vagyok, nem voltam hadköteles sohasem. És tegnap el is mentem. Minden iratot magammal vittem, és hát nyílván azért rajtam is látszik, hogy - legalábbis a katonaságnak - nem sok haszna lehet belőlem. Aztán ott szintén volt mit látnom: rengeteg állig felfegyverzett katona, és más, egyszerű férfi, tolongás, rohangálás, kész zűrzavar. Ijedt pofák... Fölhúzott apám a lépcsőkön, teljesen egyedül, mert bizony azok közül a katonák közül senkinek se jutott eszébe, hogy felajánlja a segítséget. Apám és én egymás között csak szerbül kommunikáltunk, nehogy ott valaki rosszat gondoljon rólunk. De azért örömmel tapasztaltam, jaj de gonosz vagyok, hogy a hős férfiaknak azért megakadt a tekintetük a tolókocsimon, és nagyon is láttam, hogy egyeseknek megfordult a fejükben, hogy lehet, hogy a háborúból ők még rosszabb állapotban fognak visszatérni. És mégsem írtak ki semmilyen bizonylatot. Bevallom, azt hazudtuk, hogy gyógykezelésre kell átmennem Magyar- országra (ami most ugyan nem volt igaz, de még néhány hónappal ezelőtt tiszta igazság volt, és itthon, most se lehet venni bizonyos gyógyszereket), a válasz azonban a következő volt. 742
