Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló

kodtak, majd megnevették a saját szemtelenségeit, most valóban mindenki gyászolt. Sokan fényképeztek, többek között én is, de voltak olyanok is, akik sírtak.

És nem csak a híd semmisült meg. Megdöbbentő volt látni, hogy még 1 km-rel odébb is be voltak törve az ablaküvegek. Betörtek a múzeumok és az iskolák üvegei is. És megrepedeztek a falak a péterváradi várban is, amely valahogy abban az időben épült, amikor felfedezték Amerikát.

Épp egy egyetemi tanár mesélte, akivel ott véletlenül összetalálkoztam, hogy ő ott lakik a híd közvetlen közelében, és az első robbanás valósággal kivetette az ágyból. Két-három métert is csúszott, repült a robbanástól. A másik berepülést már a ház előtt érte meg, lement. Végignézte a tűzijátékot, és a meséjéből az derült még ki, hogy az első bomba csak érintette a hidat, és a vízben robbant fel. A másik bombát lelőtte a szerb légelhárítás, de a harmadik elvitte az egészet. Azt mondják, hogy az elsőt figyelmeztetésként lőtték a vízbe, hogy leálljon a forgalom a hídon, mert - mint mindig - akkor is volt rajta néhány autó és autóbusz. De ez az információ nem megbízható forrásokból ered.

De ha jobban belegondolunk, még egészen jól jártunk. Persze ha minden így marad. Mert Újvidéknek még van legalább két másik hídja. Kettő közülük nagy, gyönyörű híd, az egyiken kétszer három sávos út van, a másikon meg a vasút megy. Úgyhogy végül is szerencsések lehetünk, hogy erre a hídra esett a választás, és reméljük, hogy a többi kettőre nem kerül sor.

Újvidék, 1999. április 1. Nagy csütörtök, este

1999. 04. 02.

Még a tegnapit se küldtem el, és már írom a mait. Ugyanis több meglepő jelenséget lehetett észlelni a tévében. Az egyik az, hogy Rugóvá tárgyalni ment Milosevicshez, és ott úgy mutatkozott, mintha a világon a legnagyobb barátja lenne. A másik meglepő dolog, hogy itt megjelentek valami egyházi személyek is, a háttérben pedig egy képet lehetett látni, amelyen Rugóvá a pápával kezel le. A csoda tudja, mi rejlik ezek mögött a képek mögött. De... De egyvalamit azonban sohase fogok elfelejteni. Édesanyám mesélte, hogy a munkahelyén, a zeneiskolában, ahol dolgozik, a második bombázást követő napon a túlnyomórészt szerb kolleganői azt mondták, most már csak az ima marad hátra. Mindenki imádkozzon ahogy tud, a saját istenéhez, aztán majd meglátjuk. Nos, erre a hirtelen hívő magatartásra is felhívnám a figyelmeteket, ez is jellemző az időkre, amelyekben élünk.

Aztán megint szeretnék egy-két szót szólni a sajtóról, amely nyilván példátlan a világon. Olyan példátlan, mint amilyenek voltak néhány évvel ezelőtt azok az inflációs papírpénzek, amelyeken néha akár 20 nulla is szerepelt.

Tehát a sajtó, tévé, különösen az első napokban olyan szavakat használt, hogy: A FASISZTA, TERRORISTA NATO HADSEREG, Tony Blair, a homokos és a leszbikus felesége, Bili Clinton a világszintű hülye szaxofonista” És ez az állami televízió adásaiban hangzott el, amelyről azonban tudni kell, hogy valamikor bizony tartotta a világszínvonalat. Talán mondanom se kell, hogy az ilyen beszéd melyik népréteghez szól. De talán még az ő szemükben se minden szaxofonista hülye.

Még egyet azért el szeretnék mondani. Sokan azt hiszik, hogy ez a Ju741