Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
egy becsapódást a Fruska Gora irányából. Újvidéken szerda óta nem csapódott be bomba. (Ami nem jelenti azt, hogy nem fog.) Tehát én az este, mintha mi sem történt volna lefeküdtem, de 4:30 órakor felébresztett a riadó, és azóta fent vagyok. A házban egyébként más gond is van: nagyon beteg a 90 éves öregapám. Valószínűleg rákos, vért vizel, de naponta kétszer bedugul a katétere, és ezért kerül-fordul, vinni kell a kórházba. A kórházban igen mostohák a körülmények, beteget nem tartanak bent, csak rendelnek, azt is csak akkor, ha nincsen riadó. Mindent összecsapnak, ahogy csak lehet. Apám meséli, hogy egy nő eltörte a csípőjét, és simán haza- küldték, semmi ellátásban nem részesült. Az imént megdöbbentő képsorokat láttam: Belgrádban tömbházak álltak romokban. Nem tudom, meddig fogom ezt tűrni. Kimehetnék falura, amit holnap lehet meg is teszek. Nagyon lehetséges, hogy a kapcsolat meg fog szűnni különben is, hiszen az áramszolgáltatás és a telefonközpont bármikor levegőbe repülhet. Ez tervben van a NATO-nál. Időnként elfog az idegesség, meg-megrezzenek a legkisebb zajra is. Szia’ Zasad smo zivi i zdravi’ (Még élünk, és egészségesek vagyunk!) A, Újvidék, szombat 1999. 03. 28. Kedves Barátaim! Nem is kérdeztelek meg mindannyiatokat, hogy szívesen fogadjátok-e háborús naplójegyzeteimet. Ha valaki unja őket vagy valami más oka van rá, hogy ne szeresse olvasni őket, írja meg. Aki azt gondolja, hogy érdemesek rá, küldje tovább az ismerőseinek. Ehun vagyok-e! Nem mentem ki Temerinbe (Újvidék melletti falucska), egyrészt, mert a hírek szerint ott is megjelent a YU hadsereg, hogy elrejtse a fegyvereit, másrészt, mert nem engedték a péterrévei csajomat a szülei, hogy ilyen háborús időkben elhagyja a házát, harmadrészt, mert autózni manapság igen drága mulatság, és szinte azt sem engedhetem meg magamnak, hogy három hét múlva visszatérjek. Az üzemanyagnak ugyanis a csillagokig felment az ára, 7 DM-át (800-900 Ft-ot) kérnek egy literjéért. Tegnap délután itt volt nálam a barátom, vele tárgyaltuk meg az ügyeket. (Minden nap elbeszélgetek valakivel a helyzetről, ugyanis azt hiszem, hogy minél több emberrel kontaktálok, annál okosabb leszek cselekedeteimben.) M.G. pillanatnyilag egyedül van, mert tegnapelőtt elküldte feleségét és 2 hónapos gyermekét az anyósához Magyarországra. Szemmel láthatóan megkönnyebbülten ücsörgött nálam. Hogy is ne, hiszen egy csecsemő sok mindent megkövetel (tápszer...) magának, és nem kérdezi, van-e? Meséli, hogy előbb kivitte őket az autóbusz állomásra, de hamarosan belátta, hogy tömeg- közlekedési eszközzel nem lehet közlekedni. Mert az állomás teljesen tömve volt mindenféle emberekkel, akiknek a többsége részeg volt, tört, zúzott, szidta a nagyhatalmakat. Mivel éppen megint légiriadó volt a salterok nem 734
