Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Kartal Zsuzsa: Századunk a népírtás százada

Miatyánkat, akik nem tudják, mi is a Tízparancsolat, akik nem tudják, hogy a Biblia háromnegyede a zsidók szent könyve, és ama bizonyos parancsolatokat Mózes adta népének, annyit tudnak, hogy a szomszéd minden vagyona az övék lehet, ha kiderül, hogy zsidók, és ha sértegetik vagy megverik őket, hazafias dolgot művelnek.

Nos, Kurdisztán nem létezik. Akurdoknak nincs olyan területük, ahol nem megtűrt idegenek, hanem vendégszerető' házigazdák. És ha valakinek eszébe jutna ilyesmi, három állam: Törökország, Irak és Irán szuverenitását sértené. Albánia létező ország. De nem szerepel alkotmányában semmi olyas-mi, hogy akinek az anyja albán volt, az Tirana pályaudvarára vagy repülő-terére érkezve mindjárt választó és választható albán állampolgár. Ez Izrael alkotmányának szomorú kiváltsága. Mert ha minden magyar ajkú, akinek anyja magyar, egyben bármikor magyar állampolgár is lehetne, nem volna sose béke Európa közepén, nem volna biztonságban egyetlen magyar sem határainkon kívül. Hacsak nem bevándorlók valamelyik boldogabb nyugati országban, ahol se professzorként, se szenátorként nem kérdezik tőlük, joguk van-e ilyen magas állást, ilyen nagy vagyont bitorolni, miközben a vendéglátó országban vannak nála sokkal szegényebbek is.

Emlékszem, mikor Újvidéken jártam 1987-ben, az ottani magyarok azzal „cikiztek”, hogy ők szabad országban élnek, valutájuk konvertibilis, oda utaznak, ahová akarnak, bárhol külföldön vállalhatnak munkát. Náluk nincs megszálló hadsereg. Ok nem azért élnek Jugoszláviában, mert bezárták őket az országhatárok közé, hanem mert szeretik ezt a nagy, sokszínű, szabad országot, amelyet a legkékebb tenger határol. A szabadságukat például semmi pénzért nem töltenék máshol, csak a saját tengerpartjukon.

A Holocaust óta a nemzetiségek üldözéséről szól a világtörténelem. Mintha a kulturált Európa megkóstolta volna az emberhúst, és visszasüllyedt volna a történelem előtti korszakba, ahol az ellenség szívének vagy agyvelejének elfogyasztása növelte a hős erejét és tekintélyét a hordában, és ha a művelt Európa megtehette, miért ne tehetnék a maguk középkorát vagy kőkorszakát élő népek? Modern világunk barbárabb, mint a folyam menti pogány birodalmak. Elég egy gazdasági válság, és az utcára került tízezrek máris rámutatnak az első „idegenre”, Franciaországban az arabok, Németországban a törökök, Angliában az írek veszik el a helyet a becsületes őslakosoktól.

Miért éppen az albánok vannak soron? Jugoszlávia egyes tartományai inkább Ausztriához és Olaszországhoz, mások inkább Albániához állnak közelebb életszínvonalban, munkakultúrában, szokásokban. Nos Koszovó volt mindig Jugoszlávia Szabolcsa. A szerbek kisebbségben voltak, és ama bizonyos 1987-es utam alkalmával az újvidéki magyar újságok első oldalán állandó helye volt a Koszovo-kérdésnek. Akkor az albán gerilláktól féltették a kisebbségben levő szerbeket. Mindenki békés megoldásban gondolkodott: beszéljenek, ha tudnak, ám írjanak albánul, Tito Jugoszláviájában nem volt hivatalos államnyelv, és még végrendeletileg is meghagyta, hogy az államfő helyettese legyen minden választás után más-más tartomány első embere, hogy véletlenül se érezze magát mellőzöttnek egyik sem. Mi történt ezekkel a nagylelkű jugoszlávokkal, akik annyi példát mutattak állami patriotizmusból? Hogy a hazafiság nem a vérhez, hanem a földhöz, a közös sorshoz kötődik?

Eszre se vettük, mikor a dinár egyszerre csak eltűnt a nemzetközi valu727