Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Bokányi Péter: Örök társ
BOKÁNYI PÉTER Örök társ Mottó: Js velem lesznek a mennyben is” (Oravecz Imre: Örök társak) Nehéz objektív értékelési pozíciót kialakítani Oravecz Imre Halászóember című kötetéről szólva. A kötettel szemben olyan erőteljes elvárásokkal rendelkezünk, hogy függetleníteni az értékelést tőlük, illetve elkerülni azt, hogy odáig degradálódjék az elemzés, hogy egyenértékű legyen az elvárásokkal való egyeztetéssel, nem könnyű. Mára nagyjából közmegegyezéssé vált a kritikában, hogy Oravecz költészete sajátosan egyedi fejleménye a magyar líratörténetnek, s olyan fejlemény, ami kitüntetett figyelmet érdemel. Már az indulás is figyelemreméltó volt: az 1972-es Héj című kötetet úgy tartják számon, mint az Újhold költői nyelvének öröksége mentén keletkezett, az ebben a költői nyelvben meghatározó deperszonalizációs alkotásmód kiteljesítőjét, amely alkotásmód meghatározta a modernség utolsó horizontjának poétikáját. A korai Oravecz - költészet arra a kérdésre kereste a választ, hogy - a létezés lényegiségének hozzáférhetetlensége következtében - van-e jelentősége egyáltalán annak, hogy ki beszél a versben. Az 1988-ban megjelent 1972. szeptember című prózaverskötet aztán markáns váltást hozott. A korszak lírájában szokatlanul erős személyesség váltotta fel a korábbi beszédmódot - lehetne tehát a Halászóember esetében azt vizsgálni, hogy az ekként rajzolódó folyamathoz miként illeszkedik a mű. Feltehetően az irodalomtörténészek majd megkeresik a választ a kérdésre, de jelenleg érdekesebbnek tűnik maga a Halászóember, a könyv, amire évek óta készült Oravecz Imre. A kötettel szembeni elvárásokat ugyanis még tovább fokozza, hogy szövegei korábban már folyamatosan jelentek meg folyóiratokban, sőt az 1994- es A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása című kötetben „készülőben” alcímmel van egy Szajla című ciklus. E korábban publikált darabok, ezek fokozatos bevezetése a köztudatba jelezte, hogy Oravecz Imre különleges jelentőséget tulajdonít e munkáinak, s ezt az elvárást a kötet bizonnyal beteljesítette. Van ugyanis a Halászóembernek egy roppant fontos szólama, ami kitüntetett szerepet ad neki az Oravecz-életműben: több helyütt úgy szólal meg, mint az életmű zárókötete. Folyamatos diskurzust folytat az egész életművel, korábbi versek foszlányai tűnnek fel a kötetben, a Halászóember egyes versei korábbi kötetekben már megjelentek, vagy egyszerűen csak reflektál az újabb szöveg egy korábbi műre, az abban leírtakra: 701
