Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Fábián László: Tükörmetafizika
csak a megfigyelés tettén keresztül”. Netán érzékelhető hatásainak eszméjén keresztül? Különös világba csöppentünk; valamiképpen minduntalan a tükörre, tükrözésre kell gondolnunk. Bogdanov véleményét követve az istennő szavai juthatnak eszünkbe, aki kinyilatkoztatta Parmenidész számára az igazság fölkutatásának egyetlen járható útját: „nem ismerheted meg azt, ami nem létezik, és ki sem mondhatod”. (Az utóbbi mellékmondat Nietzschén át alighanem Wittgensteinig. Car- napig vezet.) Nos, ha a valóság nem létezik, akkor miként próbáljuk megismerni, mit óhajtunk látni a tükörben? Valószínűleg a kérdést így nem lehet föltenni. Márcsak amiatt sem, mivel a köznapi tapasztalatunk (éppenséggel a tükör természetének megtapasztalása is!) ellentmond Bogdanov tételének, hiszen mi - például - nagyon valóságosnak tetsző tárgyak között a magunk nagyon valóságosnak tetsző testi valójában létezünk. Ez mindenképpen így van, ám az anyag szerkezetét vizsgálva a modern fizika arra a következtetésre jut, hogy „mi álmodjuk a világot. Álmodjuk, mint valami tartósat, titokzatosat, láthatót, a térben mindenütt jelenvalót, időben állandót. De túl ezen az illúzión, a reális és az irreális minden kategóriája elillan... nem lehet fölfogni az objektív világot mint létezőt vagy nem létezőt: a szellem és a világ csupán egy és ugyanazon valóságot alkotják” (Igor Bogdanov). Guitton szerint pedig az ember a materializmusban vesz tudomást önmagáról és álmáról. A markában hordozott végtelenről. Az emberi szellem a kvantummechanika segítségével olyan univerzumot tükröz, amelyik univerzumnak szellemi arculata van. Pontosabban szólva: amelyben az anyag (is) szellemi létezőként lehet csupán jelen; ebben az értelemben az univerzum valóban az emberi szellemet tükrözi vissza, noha nem mint teremtőjét, hanem mint állandó újraalkotóját. A görögök (de más népek szintén) a (víz)tükör mélyén az alvilágot gyanították; valójában egy másik univerzumot. A modern fizikai gondolkodást ugyancsak megkísértette a párhuzamos univerzumok ötlete, Schrödinger híres macskája egyszerre „létezik” két, egymásból számunkra át nem járható univerzumban, vagyis az alternatív valóságok újabb és újabb univerzumokként jelentkeznének. Az elképzelés látványos, paradoxonokra fogékony érzékeinket alkalmasint megejti, ami egyáltalán nem csoda, ha meggondoljuk, hogy ahova ezek által a gondolatok által az ember alászáll, mélyebben van saját öntudatánál és a legnagyobb titkokat fürkészi. Persze, aligha kell különösebben fölhívni a figyelmet arra, hogy ezeknek az „új realitásoknak” a becsempészése éppen a kvantumelmélet azon modelljének mond ellent, amely szerint - mint láttuk - semmi sem valóságos. Érdemes idecitálni az amerikai elméleti fizikus, John Wheeler konklúzióját: ,JBevallom, hogy minden óhajom ellenére kénytelen voltam elvetni ezt a föltevést, jóllehet eredetileg lelkesen pártfogoltam, mert attól félek, hogy metafizikai bonyodalmai elfogadhatatlanok lennének.” Egyetlen egyet ezek közül - csupán a koppenhágai gondolat jegyében: ki lenne a megfigyelő a párhuzamos univerzumok esetében? (Tagadhatatlan: az ember vigaszra vágyik, amikor úgy érzi, hogy múlandósága elviselhetetlen veszteséget jelent, amikor bizonytalannak véli az örökkévalóság krisztusi ígéretét. A párhuzamos univerzumok elképzelésében 693
