Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Fábián László: Tükörmetafizika
Ugyanakkor éppen a már emlegetett kvantumfizika hívja föl a figyelmünket arra, mennyire bizonytalanná válnak az efféle „tárgyaknak” a valóságai, ha nem a szokványos értelemben, hanem az új fizikára alapozva beszélünk róla. Úgy tetszik tehát, ha ezt is figyelembe vesszük, mintha csökkenne a metaforikus távolságtartás, mintha egyenesebb lenne a közelítés útja. Tehát megintcsak azt kell világosan látni, hogy a megfigyelés tartalmazni fogja mind a megfigyeló't, mind pedig annak viszonyát (eszközrendszerét) a megfigyelendő' jelenséghez. Jean Guitton végiggondolva a legújabb fizikai elméletek eredményeinek bölcseleti következményeit, három jellegzetességbe foglalja azokat össze (in: Isten és a tudomány interjú-könyv Grichka és Igor Bogdanowal, Szent István Társulat, 1992. fordította: dr. Török József): „ - a szellem és az anyag egy ugyanazon valóságot alkotnak;- ennek az anyagi/szellemi univerzumnak a Teremtóje transzcendens;- ennek az univerzumnak az önmagában lévő realitása nem ismerhető meg.” Ha pedig ez így van, akkor bizonyos értelemben a tükör is szellem és a szellem is tükör; egyáltalán nem meglepő, ha egymásban ugyancsak tükröződnek. így értendő az, hogy mást nem is csinálhatnak. Mivel azonban a tükör azt tükrözi, ami van, azaz: olyat, ami a világban van, az univerzum része, sosem fogja a transzcendenst közvetlenül és teljes valójában tükrözni, hanem legföllebb azokban a fizikai utalásokban, amelyekből természetére következtetni tudunk. Emiatt mondhatja Guitton, hogy „az önmagában lévő realitása (magánvalója - FL) nem ismerhető meg.” Az univerzum valósága azonban jobbára igen, ez az egymásból/egymásba tükrözés ennek egyáltalán nem mond ellent; éppenséggel igazolja. Hogyan is lehetne másképpen, minthogy az emberi szellem az univerzumot tükrözné? Egyszerűen ki sem tud lépni ebből az univerzumból, sőt, mint látható volt, minduntalan alkotója is megfigyelése által. A rész és egész sajátos viszonyából következőleg pedig az univerzum szintén visszatükrözi őt. Mert az univerzum teljessége - legalábbis önmagán belülről - semmiképpen nem bontható meg. A hologram példája ezt valóban kitűnően illusztrálja: tépjük a holografikus kép negatívját akárhány apró darabkára, az mindig a fölvett egészet fogja mutatni. Ez a sajátos hólizmus - úgy tetszik - akkor vált igazán világossá, amikor a fizika eljutott a kvantált valóság legapróbb részeihez, amelyek egyúttal a legősibbek is és az univerzum létrehozóinak számítanak (az elektron és a két „felelős” kvark). Amikor ráébredt, hogy nem annyira kvantumok, sokkal inkább kvantummezők léteznek, a kvantumok pedig rendületlenül őrzik a mezőkkel való lényegi kapcsolatukat. Teremtője ehhez az egészhez képest transzcendens; leegyszerűsítve, a filozófiai nyelv megkerülésével úgy is fogalmazható, hogy rálátása van (és csak neki!) az egészre. Az univerzum azonban nem léphet ki önmagából, hogy a rajta kívülit (transzcendenst) megfigyelhesse. Charles Sanders Peirce azt tartja, hogy „egy dolog eszméje nem más, mint érzékelhető hatásainak eszméje”. Holott 1878-ban, amikor maximáját megfogalmazta még igen messze volt a kvantumok realitásának gondolata. Meglepő az összhang bölcseleti rendszere és a ma alakuló világkép között, amelyet Guitton metareal izmusnak nevez. Grichka Bogdanov véleménye szerint „ismét, fölleljük az idealizmust a fizikában: a valóság nem ragadható meg, nem becsülhető fel, s végsőkig hajtva nem létezik, 692
