Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Tomkiss Tamás: Elég pia (vers)
TOMKISS TAMÁS Elég pia VITÉZ GYÖRGYNEK Lassú, csúf, fagyrágta haza, tér és ősz van. Vagy tél. Lassú, rút, szabálytalan sorok másznak elő. Szigorú, sáros italok folynak nyálas pohárba. Az egészségére iszom ennek az ősznek. Vagy tél. Most már én is kannibál lettem. Látom a nőket, a neon opelos, vibrátoros* zsebtelefonnal, és tárcsázok, és mondom a markomba, hogy téged akarlak, már rég, pedig nem, csak hazudtam, de azért bejön. Ilyen avitt, ilyen romantikus egy mai baszás. Ha nézem a reklámban a nőket hidratált arcukkal és kőtelenített fogaikkal, szőrtelen háttal és eksön dezodorral, akkor föláll. S olyankor mindig marokra fogom, keményen, de remegő kézzel megszorítom a kagylót, és azt súgom, lehelem, finoman, de keményen, hogy téged akarlak, már rég, pedig nem, csak hazudtam. Ha hallok a filmben egy női kacajt, s ha látom hozzá a tiszta mosolyt, hát szomorú, téli, de derűs melankólia költözik hősi szívembe. Álmodom, édeni perverz énem végre kitör, és költözik. Lakatlan szigetre, mágikus Andok legtetejére, erdei zúgok, források közelébe, vagy egy albioni házba, messze, vidéken, vagy vadnyugatra, dühöngő metropoliszba (igen, inkább utóbbi), hős brókerként küzdők a páston, elegant cipőmmel flegmán tiprom a részvényt, eurót, dollárt. De nem, rendszergazdaként nyomulok, irányítom a hálót, a lelkek halásza, ez az, 658
