Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1. szám - Nyikolaj Bergyajev: Az Eurázsia-iskola utópikus etatizmusa

elemzés alá vonni az általam legkényesebbnek vélt eszme gyengeségeit. A fő veszélyt világnézetük jellegében kell keresnünk, amelyre talán a naturalista monizmus és optimizmus a legpontosabb kifejezés. Hangsúlyozottan ortodox pravoszláv deklarációik ellenére szinte ugyanolyan mértékben monisták, mint a marxisták, és pszichoszociális irányultságukban is a naturalista monizmus dominál. E gondolkodók dinamikusan változnak, és köreiken belül is léteznek különféle színárnyalatok, azonban világlátásuk főbb jegyei mégis kiütköznek. Az a gondolatiság, mely alapvetően jellemzi őket nem a szabadság, hanem a szükségszerűség elvi bázisára épül, ebből következően alárendeli a személyiséget a kollektívumnak, és nem szívesen alkalmaz a politika kontrollmechanizmusában erkölcsi értékmozzanatokat. Ilyen optimista-mo- nista ideológia szemszögéből annak, ami keletkezőben és kifejlődőben van - mint az egyedül üdvös és kívánatos fejlődési iránynak feltétlenül győzedelmeskednie is kell a jövőben, vagyis a szükségszerű szinte egybeesik az erkölcsileg követendővel. Az igazán erkölcsi attitűd a valóság vonatkozásában mindig feltételezi a dualizmus egy formáját, mégpedig nem az ontológiai, hanem a vallás-etikai dualizmust. Az Eurázsia-eszme rendszeres kifejtésében ennek a dualista mozzanatnak - amely egyébként a kereszténységnek is sajátja -nyoma sincs, ezért hiányzik belőle az erkölcsiség pozitív eleme is. Ebből következik az Eurázsia-ideológiának az a veszélyes vonatkozása, amelyet én utópikus etatizmusnak nevezek és amely közvetlen ok-okozati összefüggésben van a hamis monizmussal. Hamisnak és a kereszténységtől idegennek tartom az álomról kialakított felfogásukat. Ettől nem választható el a személyiséghez és a szabadsághoz való viszonyuk sem.

Az Eurázsia-ideológiában az állam úgy szerepel, mint az Egyház tökéletlen és alakulóban lévő előzménye. Ily módon az Egyház és az állam viszonyának értelmezésében következetesen érvényesül a monizmus, az államot úgy tekintik, mint az Egyház szerves részét, ill. annak funkcionális vetületét, így az állam mindent átfogó jelentőségű társadalmi szubsztanciaként értelmezhető. Amint az a kereszténység története folyamán már többször előfordult, nem fogadják el, sőt, elkendőzik az Egyház és az állam, Isten Országának és a császár országának kettős elvi dualizmusát, amely pedig fennmarad a világ végezetéig, a világ teljes átalakulásáig. A keresztény világot fenyegető örök kísértés ez, melynek talajából nőnek ki a legkülönfélébb formát öltő utópiák - a pápai és cári teokráciáktól a kommunizmusig és eurázsizmusig. Az alábbi idézetben foglaltak jól mutatják az Eurázsia- ideológia legveszedelmesebbnek tűnő jegyeit: „Az Egyház mellett, amely a kultúra személyes létformájának elsődleges megnyilvánulása, jelen van a társadalomban ugyanannak a kultúrának egy másik, származtatott vagy másodlagos személyes létformája. Ez az, amit mi államnak nevezünk, mint ahogy államiságként definiáljuk ennek hatókörét és létmódját. Az „állami” vagy „politikai” megjelölés alatt pedig a teljességre vagy egységre irányultságot értjük, a kultúrát (vagy népet), mint egyesülésre törekvést és egységesülést. Elvi értelemben az állam nem más, mint a kultúra a maga egészében, sokszínű egységében, vagyis lényegében az állam átfogja az élet minden területét.” (40. old.) Az állam tehát átfogja az élet minden területét, a tökéletes államnak pedig küldetése, hogy kiterjessze uralmát az életszférák összességére, megszervezze az életet, kizárva a szabad társadalom, szabad személyiség bár67