Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Kilián László: Kártyaszeánsz
is fellobban egyik, majd másik csonkja körül. Csípőjének, köldökének és derekának formái derengenek a fényárnyékban. Dereka homokóra. Legalábbis úgy kísérli meg mérni az időt, mint egy homokóra. Csak megkísérli. A médium-képlékeny anyag bizakodóan tör beteljesülése felé - ahogy hiszi -. Törekszik a garat felé. E garat afféle küszöb, melyen az elidőzni képes akarat-egység (a médium-képlékeny anyag egyede) máshova jut, mint az aláhullók tömege. Egyszerűen nyoma vész a kicsinyes érzékek, a tekintet számára, nézzék bár a búrán belül vagy kívül. A felső öblösségből nem az alanti csapdába porlanak. Hypatia dereka is azon híresztelés tárgya, miszerint létezni fog egy homokóra (vagy derék), amelyből a garat felé törők milliárdjaiból mind egy szálig a garatban illannak szét: ott omlanak bele a mindenségbe, ahol minden logika szerint aláhullani, elveszni, reményt veszteni lehet csak.- Hiszen ők, a részek nem akarnak olyan fogalmat mérni, amihez semmi közük. Ezt csak ott tudják elérni, ott az élő organizmus időküszöbén: a garaton - gondolja Hypatia is a maga derekáról. A köldök a szóval jelölt sűrű fogalom. A magányossá lett mondat, amely körülírja és bezárja magát. Az egyszeri nagyszerűség a női köldökök eggyé párlódása, mely elfelejti egy finom köldöktájékról: az titokzatos hangszer. Az valójában ritkánál is ritkábban - a férfiak által - megszólaló líra-lant. Érzéki és rejtelmes. Igen, mindezeket elfelejti. Arra pedig kényszeresen és rajongással emlékezik az anyától világrahozott, de fiús lélek (lehetne a homályló Hypatiáé is), hogy az esszenciás köldök gazdag forrás, pecsétes örökség. Forrás, mert töve a lénynek, mert az én magzásának helye és nyoma. Minthogy letagadhatatlan - tehát átok és szerencse -, annak folytán meg örökség. Hogy csipő? Hypatia csípője? Milyen lehetne más, mint (a csont a szellemek esetében különösen nemtelen vázalkotó) márványbütykökre szórt puha és csinos párnácskák sokasága. Tarkaságukban dereng a márványcsomók helye. Sokaságukból mégis egységes lanka-forma éled. Hol kiszolgáltatott, hol fenséges. Nem, ez mégsem Hypatia csípője. Annak ez a része afféle térepizód, matatás a mellékesen. Az egész.. Az egészen más. De önmaga is ellentétek delejében. A csípő oka a medencecsont (márvány medence?). Ősi pillangós virág megkövesedett vitorlája a két nagy lapát. A virág ősi is, hiszen sejthetően az archaikus növények szirmai inkább levelek. Ha pedig a medencecsont tiszta ok, biztos, hogy az archaizmus levelén a csípő a levélcsúcs. Ha nem tiszta ok, akkor a csípő a szirom, a csábító bársonyhártya. Egyszer durva csalánlevél, másszor kacér kendő-lepel. A homokóra, a forrás, a szirom csak látszatra különlevők. Azonos a kút és a szellem testtájéka, melyből elveszik a titokzatos tömeg. Azonos a forrásköldök a líralantban, a születésbe oldódott végzés és a márványszirom-illúzió. Hypatia másik testdarabja az arca. Tejarc. Kifejezése régi, az egyiptomi istennők arcának gyermeki és átszellemült fényéből lesz... vl> Most - ebben az állapotában - is gyakran vették körül értetlenséggel a férfiak. Emelkedett vitáikban gyakran sodródtak ellentmondásba saját érveikkel. A 648
