Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: "A vers a jel, hogy egyszer mégis éltünk"
nyelvünk csodálatos varázsát; akkor még nem tudtam biztosan, hogy bizony a magyar fordítás sokszor szebb az eredetinél. Az öreg temetői fák emléke ültetett a Szajnánál is a platánok alá, hogy a csend és a falevelek hangtalan beszéde mindig az élet szeretete felé fordítson a legnehezebb időkben is. Talán azt mondhatnám, hogy Kiskunhalas inkább ihletett, mint vonzott. Látogatni mindig élmény marad, de újra ott élni nem kívánkoztam. A csillag nem Halas felé mutatott, hanem a költészetünk verstemplomai felett tündökölt szüntelenül.-A vers a jel című költeményében a többes szám kiket takar (például: ,p, vers a jel, hogy egyszer mégis éltünk”)?- A többes szám Fáy Ferencet és Tűz Tamást takarja. Közeli barátaim voltak, Fáy Pécset, Tamás Győrt tartotta Zágonának, és mindketten érezték, tudták, mert elhatározták, hogy nem fogják szülővárosukat többé látni.- Márai Sándor és Wass Albert emléke több versében is szerepel. Személyes kapcsolat is fűzte hozzájuk?- Személyi kapcsolatom jóval hiányosabb volt, mint a szellemi. A távolságok és hivatásunk miatt nehéz volt találkoznunk. Az én hivatásom pedig a pszichológia, aminek hajtania kellett volna hozzájuk életünk-életük vége felé. Barátok többször unszoltak, hogy keressem fel a megtört öregeket, és próbáljak „segíteni”. Ezt persze nem tehettem meg. József Attila, Hemingway és a római szenátorok megérlelték bennem az elhatározást, hogy a művek teljességét a halál módja nem határozza meg, csak időzíti. Fáj nagyon, hogy mindketten, mint Hemingway, golyóval végezték. Wass Albival többször találkoztam, szerepeltünk is irodalmi esteken két földrészen. ,A vers marad”. Rá is vonatkozik, mert utal az általa is nagyon szeretett versére: ,A kő marad". Márait mélységesen szerettem. A Halotti Beszéd belém égett és tenni, írni hajtott. Hogy nem szabad nyomtalanul eltűnni. Nem szégyellem, hogy sokszor könnyes lesz a szemem, ha San Diego-nál megállók Márai sírjánál, mert nekem ott az óceán Márai sírja. Viszont a Logodi utca sarkán az emléktáblát tavaly (1998 június) meg kellett volna csókolnom örömömben, mint a világjáró pápa csókolgatja az öt világrész kiválasztottjait vagy az anyafóldet. Máraitól elfogadtam, hogy írni, jól írni, ha tudunk: kötelesség, és írásban nem szabad megalkudnunk.- Kannás Alajos költő és pszichológus. Nyomot hagy-e művészetében hivatása?- A pszichológus fegyelemre kényszerítette a költőt. Tudatta a költővel, hogy a tudatalattija magyar. Az agykéreg megtanult angolul. De az igazi, tiszta forrásból fakadó vers csak magyar lehet. Megtiltotta a pszichológus, hogy angol verset írjak. És arra is kényszerített, hogy tömör formát keressek. A szonett és haiku is segít, hogy ne kalandozzon el a költő az érthetetlen egyénieskedés felé, hanem mondja mondókáját közérthetően. Nemes Nagy Ágnes írta 1972-ben Amerikai naplójában, hogy a költő ne hagyja el hazáját. Igaza van. De én még nem voltam költő, amikor menekülő lettem, mert valahol otthon kellett lennem, de sem Budapest, sem Kiskunhalas nem adhatta már csak a börtön ígéretét. A Logodi utca sarkán, Márai emléktáblája előtt tavaly a pszichológus végleg nyugalomba vonult, és hagyja a költőt, hogy teljesen és szabadon költő legyen. Los Angeles, 1998. december 30. 594
