Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: "A vers a jel, hogy egyszer mégis éltünk"

belső tag. De nem akartam. 1951 májusában érkeztem New Yorkba. Ott is volt Szabad Európa szerkesztőség. A Vasfüggöny mögött szonettjei és más, már közismert verseim ott is belépőt adtak volna. De nem kellett. Egy évet köszörültem egy kis gyáracskában este 6-tól reggel 6-ig. Majd behívtak katonának. A magyar költő akkor már végleg emigrált az emigrációból. Európába kerültem. 1954 tavaszán mint katona három éves amerikai múlttal állampolgár lettem, és Kannás Alajos Mihályból Michael A. Kannas született.

A pszichológus emigrációja sem egyszerűbb és lehet, hogy csak szólamnak tűnik. Leszerelésem után Kaliforniában éltem egy évet magyar feleségemmel. Már katonaként nősültem a koreai háború alatt, hogy ha a frontra kerülök, és fűbe harapok, valaki tudassa odahaza, hogy egyszer mégis éltem. De Európába küldtek, és sokat írtam magyarul a hadseregben is. Magamnak. Leszerelés után mint veterán, ösztöndíjra jogosultam, és vissza akartam menni Párizsba. De feleségem állampolgárságára várván egy év üresen elfutott. írtam egy amerikai katonaregényt - magyarul, és le is fordítottuk angolra. Biztos az angol pocsék lehetett. Elakadt. Közben az ösztöndíj mellé fordítási lehetőség nyílt, de csak Bécsben. 1956 tavaszán költöztünk át. Beiratkoztunk az egyetemre. Fordítottam és jegyzeteltem magyar lapokat az amerikai követségnek. De csak kívülről. Október. Forradalom. Sopronon át bementem Győrbe. Én írtam a Soproni Diákok Kiáltványát Nehruhoz a semlegesség érdekében és a vérontás elkerüléséért, és az angol változatot a Petőfi Rádió november 3-án délután leadta angolul. Másnap jött a szovjet támadás, de én egy vöröskeresztes teherautón még éjfél előtt Bécsben voltam. Ebből és később határmenti találkozókból menekülőkkel és menekültetekkel született a Kormos Kövek kötetem, amit először Rómában adott ki a Katolikus Szemle. (Az angol-magyar kiadás 1998 őszén jelent meg Chicagóban - Makkai Adám fordításában.)

Bécsi éveim alatt kapcsolatot tartottam az Irodalmi Újság londoni és később párizsi változatával, s az Új Látóhatár szerkesztői, Borbándi Gyula és Molnár József barátaim lettek egy életre.

1960 tavaszán doktoráltam pszichológiából, és ajánlatom volt valami összekötő szerepre amerikai hivatalos szervek és hidegháborús magyar csoportok között. De nem kívánkoztam emigrációs politikába keveredni, és inkább Victor Frankel mellett tanultam tovább logotherápiát és emberiességet. Pszichológus lettem és maradtam a következő évtizedekre, ismét véglegesen kívül az emigráción.- Ugyanebben az előszóban írja néhány mondattal később: ,r.. nem kalapoz- tam és nem házaltam se ITTHON, se OTTHON, mert nem éltem sem külső, sem belső hontalanságban, sem száműzetésben”. Nincs ez a gondolat ellentétben az előbb írtakkal?- Nem látok ellentétet. Kaliforniába 1961 tavaszán tértem vissza feleségemmel és Bécsben született fiammal. Járhattam volna az országot, mondhatnám, a világ magyarlakta telepeit, sőt hazatelepedésre is nyílott alkalom, második, de már fekete feleségemmel tett látogatásomkor. Prágából jövet, a prágai tavasz után - látván megint a szovjet tankokat - jártunk az őszi Budapesten, de maradni már nem tudtam volna. Életformám változott, otthon voltam abban a városrészben (Watts), ahol szintén volt egy forradalom a Szabadság és Egyenlőség hiánya miatt. A pszichológus gyökeret vert, s a

592