Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: "A vers a jel, hogy egyszer mégis éltünk"
ERDÉLYI ERZSÉBET - NOBEL IVÁN „A vers a jel, hogy egyszer mégis éltünk” BESZÉLGETÉS KANNÁS ALAJOSSAL- ,Magyar költő és amerikai pszichológus kettős alakjában élvén kétszeresen is emigráltam az emigrációból.” - írja Kannás Alajos a Kormos kövek című verskötete második kiadásának előszavában. Mi volt ez a kettős emigrációi- Magyar költő és amerikai pszichológus kettős alakja könyörtelen valóság. Egyik sem létezhet a másik nélkül, amióta 1961 áprilisában elfoglaltam első állomásomat egy állami kórházban, ahol a szellemileg elmaradott gyermekek kiértékelését varrták a nyakamba - felvétel előtt. Közben magyar versek születtek és állandóan olvastam hazai könyveket, folyóiratokat. A kettős emigráció már jóval nehezebb fogalom, főleg az életemre való vonatkoztatása! Mint aki egy hínáros tóba hullott bóját emel ki, a szóhoz mondatok, emlékek bonyolult szálai akaszkodnak, és az ember akaratlanul egy meg nem írt élettörténetre gondol, amit már régen meg kellett volna írni, vagy legalábbis elkezdeni. Az emigráció valahogy belső emigrációval indult. Még a „fordulat éve” kinyilatkoztatása előtt Churchill Fultonban elmondott beszéde után elkezdtem egy „Vasfüggöny mögött” című szonettsorozatot. Barátokon keresztül - Svájcon át küldtem New Yorkba, ahol kezdtek megjelenni az Amerikai Magyar Népszavában. Mikor Kuczka Péter barátom 1948 nyarán megtagadta nyugatos vonalát, és egy Rákóczi úti találkozónkon Juhász Ferivel összehozván nekem is vörös zászlót akart a kezembe nyomni (szimbolikusan), hirtelen megéreztem a végleges törést. Magányos barátaim, Végh Gyurka, Mándy Iván és Pilinszky Jancsi már nem tarthattak vissza a menekülés gondolatától, és ősszel el is menekültem. Bécs, Salzburg és München magyar közegei egy jóval előző emigrációból (1945) tevődtek össze. A politikai belharcok mérgezett levegője folytonosan fuldokoltatott, és egy év után Párizsba menekültem. Bár a fények városa feltöltött színeivel és Rezek Román (Sándorban) és Popbrányi Gábrisban igaz barátokat találtam, maga az emigrációs politika és torzsalkodás elidegenített, és ott is a „pálya szélén” maradtam. Ki kellett vándorolnom, de az Egyesült Államokba csak Németországból mehettem. így vissza kellett szöknöm Münchenbe. Előzőleg Párizsba is szökve indultam, mert látni akartam az őszt a Szajna menti fákon. (Egy hónapot ültem egy nagyon szigorú francia börtönben Párizsért, tilos határátlépés miatt. Egy napon kirúgtak egy ötnapos igazolványt dugva a kezembe, hogy menjek Párizsba, és ott jelentkezzek a menekültek irodájában.) Félév Münchenben. Tavasszal alakult a Szabad Európa. Lehettem volna 591
