Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Krizsán László: Kísérlet a Horthy-dinasztika megalapítására
megoldások számos változatával rendelkeztek és élesen elhatárolódtak az egyes politikai és érdekcsoportok. Serédi hercegprímás félreérthetetlenül közölte, hogy a Horthy-unokát nem hajlandó megkoronázni. Nemcsak azért, mert a protestáns kis Horthy Istvánnal az ország 70%-nyi katolikus lakossága szembefordulna, hanem elsősorban azért, mert a magyar közjog olyan terminust, hogy protestáns apostoli király - nem ismer. „Ezzel az állásfoglalásommal - folytatja Emlékiratát Serédi hercegprímás28 - úgy látszik számoltak a puccsisták27 is, mert azt a hírt is terjesztették, hogy ha én nem koronázom meg a protestáns csecsemó't, majd megkoronázza a pannonhalmi főapát, vagy Shvoy székesfehérvári püspök.” A kormányzó látszólag elutasította az unokáját királlyá emelni akarók igyekezetét. Az augusztus 23-i audiencián Gödöllőn, amikor a hercegprímás felkérte Horthyt, hogy „intse le azokat, akik még gyászával is viszaélve” munkálkodnak saját érdekeiken, a kormányzó nagy megértést tanúsított a bíboros véleménye iránt, mondván: „... kormányzóhelyettesnek, vagy pláne királynak gyermeket megválasztani nevetséges volna”.28 A kormányzó ugyanakkor semmit nem tett azok terveivel szemben, akik unokáját VI. István néven kívánták megkoronázni. Az valóban „nevetséges” lett volna, ha egy általa kezdeményezett és táplált, „felülről” irányított „közvéleményt” éppen ő korlátozott volna. A látszólagos egyetértés Serédi véleményével, a bíboros aktivitásának gyengítését szolgálta. Közben elérkezett augusztus 27-e, a temetés napja. A szertartás a Parlament kupolacsarnokában búcsúztatóval kezdődött és a kenderesi családi kriptában végződött. A parlamenti gyászszertartás során ismét olyan esemény történt, ami az ország vezetőinek figyelmét a kormányzás váratlanul bekövetkezhető sérülékenységére irányította. „Mikor a koporsót már kivitték a kupolacsarnokból, és a koszorúkat kezdték kihordani, egyszer csak az egyik hatalmas csillár mintegy 25 méter magasságból leszakadt és lezuhanva darabokra tört. Szerencsére akkor senki sem ment alatta.”29 Akik tudomást szereztek erről a tömegkatasztrófát előidézhető esetről, megborzongtak és arra gondolhattak, hogy hajszálon múlott az életük. Elsősorban nem is az övék, hanem a gyermekét búcsúztató Horthy-családé... Mert, ha a sokmázsás csillár csak percekkel előbb zuhan le, az egész gyászoló családot agyonsújthatta volna. A korabeli újságok - természetesen - egyetlen szót sem írhattak a kormányzóhelyettes temetésének ezen részletéről. A jelenlevők többsége német akciót sejtett a baleset mögött azzal a meggyőződéssel, hogy csak a hibás időzítés óvta meg a Horthy-családot a pusztulástól. A beavatottak közhangulata minden addigit meghaladóan szétesett. A ,királyválasztók” azt hangoztatták, hogy elérkezett a végső időpont, amikor a Horthy-utódokból még nemzeti királyt lehet választani. Minden késlekedés az idegen trónaspiránsoknak kedvez, az ő pozícióikat erősíti. Olyan vélemények is születtek, hogy az országot vezetőitől akarták megfosztani, egy külső megszállás megkönnyítésére. A kormányzóhelyettes temetése után néhány napra enyhült a hatalmi 60
