Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
esetnek, csak hírből ismerték. András király, amíg a köszvény ágynak nem döntötte, híres táncosnak számított, csodálta művészetét mindenki, ám soha nem járt kétszer ugyanúgy. Amikor Domonkos, a velencei lovag és táncmester megkérdezte tőle, hogy ugyanarra a zenére miért járja ma másként, mint tegnap, akkor a király így felelt: „mert tegnap fehér bort ittam, ma pedig pirosat!” Nevettek még egyet, a víg emlékeket illik megbecsülni, aztán Salamon hirtelen elhallgatott, és a szalonnára kezdett figyelni, ne süljön túl gyorsan, zsírja rendesen a kenyérre csöpögjön. Király lett újból, gondoskodó uralkodó, aki fejedelemségéért képes egész életét elhazudni. Például hitet hazudni, elvégre keresztény birodalom feje, maga is keresztény. Naponta misét hallgat, az egyházat bőkezű adományokkal támogatja, gyöngyös miseruhákkal, ezüst kelyhekkel, arany paténákkal, bűneit meggyónja, a kirótt penitenciát elvégzi, sőt, az idei nagyböjtben Filiberta udvarhölgy miatt háromszor megostorozta magát, majd a Mi Urunk dicsőséges föltámadása után negyedszer is visszatért Bercuskához, akihez viszonyítva Judit királyné olyan volt, mint az eleven vadmacska a saját kitömött gereznájához képest.- De jó is neked, Dávid! - sóhajtotta és szemével lopva mértéket vett Máriáról: hasonlóképpen kicsi, barna és ruganyos, akárcsak Bercuska, ámde...- Gyere bátyám, lakjál nálam, aranyosi présházamat szívesen átengedem neked... Salamon ismét nevetett, hivatalosan és udvariasan.- Én nem engedhetem meg magamnak azt, amit te, éppenséggel és többek között azért, hogy te itt békességben vadászgassál a... - titkos poénján most igazán fólderült: - a vadmacskákra! 6. A cserhalmi ütközet A szentjakabi Márton úr házában Salamon tartotta a csata előtti haditanácsot. Kint a vitézek tüzek körül, savanykás küküllői bor mellett mulatoztak. A vezérek a konyhában ültek, mert Márton úr kúriájában az volt a legnagyobb helyiség. Már a három közül, a hálóház és a kamra mellett. Itt a nagy asztalt körülülhette a kamasz király, jobbján és balján a messze földön híres lovagok és vezérek, a nálánál hat és kilenc esztendővel idősebb unokabátyái, László és Géza hercegek. Szemközt Ata nádor és Ják-nembéli Bátor Opos és annak anyai ági unokaöccse Bonyha-nembéli Péter, Géza fővitéze. Még lihegtek a kardtánctól, amit az imént jártak odakünn. Úgy csaptak össze, úgy pattantak szét, mint két bölénybika Igfan erdejében. Szikráztak a kardvasak, a borotvaéles, csatára köszörült pengék. Ám volt olyan remek vitéz mind a kettő, hogy bármilyen csapást kivédjen; de hát miért is bántotta volna egymást a két jó rokon, sok hadjáratban próbált kenyeres pajtás? Emye és Vid ispánok között s mögött állott újvári Franciska még rongyokban és masza- tosan, mert félkegyelmű koldusasszonynak tette magát, úgy lopakodott át a besenyők vonalain.- Lassan haladnak, nagyságos királyom, mert nem sietnek. Ráadásul ezer és ezer foglyot hajtanak, ökröket, szekereket tömérdek kinccsel megrakva. Osul vezér ide, Cserhalomra, Kerléshez rendelte őket, hogy rendezze^ a sereget, mielőtt átvonulna Moldovába. Máskülönben nem tart tőletek. Állítólag azt mondta, hogyha megtámadjátok, a fiatalokat küldi majd reátok, hadd 528
