Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
különös, melankolikus mosoly ült, mint Dávidén. Két ember, aki ugyanazt tudja. Salamon tisztelettel bánt vele, nem tekintette szolgálónak, de sógorasszonynak sem. Úgy viselkedett vele, mintha valami kedves gyermekkori pajtása lett volna, akit a sok közös emlék szinte rangbélivé avatott. Véletlenül sem firtatta, hogy megházasodtak-e titokban; Dávid nem mondta, ó' nem kérdezte. Telihold ült az égen, nyári holdtölte. A tücskök két szólamban énekeltek, mintha mély légzéseket végzett volna a szőlővel borított löszdombokról a Sárközbe futó összes árokpart. Salamon kérdezetlenül belekezdett a dalmáciai hadjáratba. Úgy tett, mintha a mellettük álló Máriának mesélné a fáradalmakat, az erdő'borította égigérő hegyeket, az úttalan utakat, Contareno dózse zsoldosainak csapdáit, az orvlövészeket, akiknek nyílvesszői bizony hajszál híján leterítették őt magát is. Sok jó vitéz, köztük az ő kedvenc lova, Takaros, is ott hagyta a fogát. No, de elértek Pólába, a csodavárosba! Ahol ezer éve áll és fél évezrede omladozik az óriási színház, és még mindig belefér egy egész hadsereg, ahol egy nyílegyenes út két végpontján farkasszemet néz a pogány Sergius császár Aranykapuja szent Mihály arkangyal és szent Kelemen pápa s vértanú kettős bazilikájával.- Ott öcsém kedvedre elmélkedhetnél az élet múlandóságáról, a szerencse forgandóságáról az ellentétek harmóniájáról! A prédikátorodról, aki szerint „hiábavalóság, minden hiábavalóság!” - Képzeld, az út mellett kétoldalt római temető: ezer és ezer kőkoporsó. Mintha a pokol kapuja tátaná száját köröskörül az arkangyal és a szent pápa egyházára. Az elcsöppenő szalonnazsírtól fői- fölsercent a parázs. Mária nesztelen léptekkel hűvös bort hozott a pincéből, majd megintette a túl közel letelepedett pulit:- Helyedre, Bugri! Büdös vagy! A kutya sértetten nyüsszentett, semmi sem esett rosszabbul a szívének, mint a második mondat. Rágalom, ostobaság, ráadásul idegen előtt! Ugyan mit tudhat a szagokról az emberszimatú lény, még ha gazda is? Sebzett lélekkel valamivel odébb hurcolkodott, pontosan az engedelmesség és az emberi orr érzékenységének a határára. A fiúk mélyeket lélegeztek a tücskök ütemére és nevettek. Opos ilyesmire tanította őket a vívólecék előtt. Ki a levegőt, szájon át, lenyomni a rekeszizmot a gyomorig, hogy a tüdő tökéletesen kiürüljön, majd orron át lassan teleszívni úgy, hogy mindenüvé jusson, a legutolsó tüdőhólyagocska is fólfrissüljön, és dolgozzék. ,Az erőd egyhatoda levegőből van, másik hatoda ételből és italból...” Harsányan kiáltották Opos bölcsességének folytatását, mert pontosan ugyanarra gondoltak.- Harmadik hatoda tanulásból, az egésznek a fele pedig a hitedből!- Ó, Kerlésnél aztán kellett a hit! Ott a rabló kunok megszállták a hegyet, s ültek a nyílvesszők meg a parittyakövek zuhatagának tetején! Ennek a csatának ő volt a legnagyobb hőse, tizenhat évesen! Őt csodálta az egész hadinép és nem Gézát, a Magnusnak mondottat és nem is Lászlót, a fejjel kimagasló eleven szentet! Ám Dávid továbbra sem érdeklődött, inkább azt kérdezte bátyjától, nem kóstolná-e meg a piros bort is? A fehér bor és a piros bor játéka édesapjuké volt. Tanúi nem voltak az 527
