Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
pátriárkával, és a sok ezüst dénár és arany solidus visszafordulásra bírta a virtus és az erény hőseit. A fényes had erőpróba nélkül visszavonult. Nyomában mérhetetlen kutyafalkával, mivel magyar szokás szerint a hercegek „aranyhidat építettek” a futó ellenségnek. Az aranyhíd pedig gulyákból, nyájakból és kondákból állt. Akkora tömegben, hogy hulladékán az ország összes kutyája a paradicsomban érezhette magát. Szokásos marakodásaikat is csupán azért nem függesztették föl, nehogy túl keserű legyen az ébredés. A langyos októbert kihasználva a pozsonyi vár alatt a bővérű legények eret vágtak egymáson. Ernőnek parancsa volt a császártól, hogy a királyt a bitorló hercegek ellenében továbbra is segítse, ám a vén ravaszdi serege zömét Dévény alatt táboroztatta azzal a nesszel, hogy onnan biztonsággal mozdulhat bármerre, s csak egy kisebb csapattal lovagolt át olykor Pozsonyba. László nem vont szoros ostromgyűrűt. Megelégedett azzal, hogy a mosonyi besenyőkkel szakadatlanul zaklattassa ellenfelét, Salamon országocskájának két fő vára, Pozsony és Mosony között a kapcsolatot elvágja, a kereskedőket, a piacozó parasztokat visszatartsa, mintegy jelezve, hogy ő az úr, de az egérutat, kegyesen nyitva tartja. Éppen ezért nem sok értelme lett volna, hogy Salamon összevonja erőit, és kitörjön a várból. Kimehetett bármikor. De hova csapott volna le? A birtoklók könnyű csapatai Nagyszombat és Somorja közti térségben portyáztak, s már nyolc-tíz királyi lovag láttán némi nyilazás után megszaladtak a legközelebbi nádasba, pagonyba. Gyáván? Magyarosan? A magyarok így harcoltak s győztek a németek ellen már István alatt, s boldog emlékezetű András király is ezzel a taktikával morzsolta szét III. Henrik győzhetetlennek hitt ármádiáját a Vértesben.- így harcolunk most én ellenem - tréfált a király keserűen Opossal. - Idegen lettem a tulajdon szülőföldemen. A saját birodalmamban. Opos hallgatott. Vasnyelű fokosát kihúzta a nyeregkápa mellőli tokjából. Megvizsgálta, s megállapította, hogy pontosan az a helyzet, aminek lennie kell: a fokos éles is, hegyes is.- És éppen az kelt föl ellenem s támad rám, akit szeretek. Opos helyére tette, vissza a bőrtokjába a fokost. Kedves fegyvere volt, tartott belőle többet is, tudniillik elsősorban hajításra használta az alattomosan támadók ellen.- Egyedül ebből az egész átkozott családból. Opos továbbra is hallgatott. Nem volt szokása fölöslegesen beszélni, s mit is mondhatott volna arra, amit már ezerszer hallott Salamontól. Ha szőrszálhasogató lett volna, akkor számolhatott volna, hiszen ura öccsét, Aranyos Dávid herceget is szerette, nemcsak a példakép-Lászlót, de László öccsét is, a csöndes Lampértet. A király nem is a válaszért ismételgette untig ugyanazt, hanem azért, hogy ő maga is fölfogja végre az érthetetlent, s ne feledje a leta- gadhatatlant, hogy bizony az ország elveszett. Mégpedig legbelül: a magyarok szívében Salamon immár elmúlt király lenni. Ok azt, hogy Magyarországot a németnek hűbérébe adta, azt őneki soha meg nem bocsátják, és királyként ezért el nem fogadják. Soha többé? Opos nem foglalkozott bűnnel és bocsánattal. O szerette Salamont, min520
