Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
uralkodója küszöb. És most ő éppen az. A barna szemek dicsérik, jól teszed testvérem, ez a sok nyomorult átléphet rajtad, hogy életében egyszer úgy érezhesse, hogy Isten és Magyarország méltó és igazságos hozzá. Salamon a legszívesebben megfogta volna a kezét, a zsírtól csöpögőt, s leültette volna a templom lépcsőjére. A testőrök lábához, a koldusok zsivajába, az arany napfénybe, a fecskék röpködésétől összefírkált levegőég alá. Melléje telepedett volna, úgy, hogy éppen fölöttük legyen Nagyasszonyunk két-arany köténye, és megkérdezte volna tőle:- Mondd, Lackó bátya, elgondolkodtál már azon, hogy az élet ilyen? Amankós ember akkurátusán csomagolt. Salamon átadta neki az alamizsnáját. Az boldog vakkantással fogadta, mert a fogával szorította a hajdan fehér rongy egyik sarkát, hogy a szalonnát és a bűzlő haldarabot biztos helyre zárja. Úgy tetszett, hogy ő állt Salamon előtt s valahogy utána is ő következett. Szeles, boldog mozdulatokkal ugrált el a saját történetébe. 2. A nász Pozsony alatt a várból ki- kicsapva öklelőzött Salamon hadinépe a bitorló hercegek katonáival, csak úgy, unalomból, életre-halálra, ő is minden nap beszállt a tréfába. Közvitézi sisakban, jeltelen pajzzsal, kardja aranyos keresztvasát fekete rongyba tekerte. Az egy Oposon kívül magában, kíséret nélkül játszódott a véres, Duna parti réten. Opos is csak távolról kísérhette. Persze ő sem nemzetségének, a Jákoknak pajzsával, sőt sisak helyett kun süveget csapott a fejébe, vadkacsasz árnyasat. Hajító-fokosait és fólajzott íját a két ujja közé vett vesszővel mindenesetre a nyeregkápán tartotta, készenlétben. Híres fakó csődöre, Murza is közömbösen tépkedte a zsenge vadmuhar kalászait, mintha ez érdekelné, s nem az a pillanat, amikor megérzi majd gazdája térdének szorítását, és huj, huj, hajrá! Azért a pihenő legények a várbeli asszonynéppel meg a kisasszonykákkal a falról kurjongattak-sikongattak, az izgalmasabb pillanatokban ki-ki derékon kapta kiszemeltjét. Csak Judit nem, ő egyetlen egyszer sem tekintett le a viadalra. Még csak nem is mutatkozott a déli torony ablakában. Csomagolt.- Gyerek vagy, nem király, gyerek! - A királyné nevetve forgatta az emlékezés tőrét férje szívében. Mintha kedveskedne: akármilyen gonoszát mondott vagy tett, fogyhatatlanul mosolygott hozzá széles, piros ajkával. Tényleg gyermek volt. Akkor is, amikor Dezső, a frissen kinevezett kalocsai érsek elvitte a sükösdi Jézus-látó asszonyhoz. Dezső András királynak udvari káplánja volt, a családnak gyón tatója, a gyermekek nevelője. Szent hírében állt, s gyűjtötte lelki nyilvántartásába mindazokat, akikről ilyesféle értesüléseket kapott.- Neked is szentnek kell lenned. Kisebb célért nem érdemes élni, uralkodni meg egyenesen tilos! - oktatta gyakran Salamont. Ruhájukra rongyos darócköpenyt vettek, hogy kósza zarándokoknak látszanak. A falu szélén egy eredetileg kicsi fészerben szorongtak vagy százan, melyet az idők folyamán paticsfal kerítéssel bővítettek, de mennyezetét oly alacsonyra hagyták, hogy Judit kézzel fólérte a faragatlan juharfából készült, éppen csak leháncsolt mestergerendát. A mestergerendát ágas-bogas boldogasszonyfája tartotta, de megállt volna anélkül is, oly sűrű volt a levegő a 516
