Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Czakó Gábor: Aranykapu
Teveszőr köpönyegének csuklyáját fejére borította. No persze, ki bújhat el? A vezeklő mosolygott magában. Boldog volt, mint azóta folyton, amióta a Lélek őt megtalálta, és a királyságra megtanította. Igazából a boldogságát jött elmondani Lászlónak. Mert mi egyébre is való az élet, minthogy boldogok legyünk benne? És kinek másnak beszélhette volna el? Országát elvesztette, felesége elárulta, katonáit ő hagyta el és velük egész addigi életét. Győzelmeit és vereségeit. A kunokat, a görögöket, a testvérháborúkat. A kerlési csatát, amikor a besenyőket verte tönkre Gézával és Lászlóval, Nándorfehérvár dicsőséges megvívását, ahol Bátor Opos a harc csillagaként villogott, és amikor Géza oly aljasul megsértette a legyőzött bizánciak szeme láttára, a kemeji ütközetet, amelyben kis híján megsemmisítette Gézát a hadi népségével együtt, majd a mogyoródit, amikor viszont László zúzta semmivé az ő hadát alig két hétre rá. Akkor veszett el a két ispán: az ő rossz szelleme Vid, és jóangyala Ernye. És a pozsonyi „kicsi ország” háborúi! A hansági mocsár besenyő csürhéjének szétszórása Zoltán királykájukkal együtt, amikor ismét Oposról szólt az ének a tábortűz mellett. És ahol ismét László! A gyermekkorától rajongva csodált hős, aki őt anélkül győzte le, hogy egy ujjal érintette volna. Emlékezetét erőltette, hogy felidézze a történelmi eseményeket, súlyozza, mérlegelje és értékelje őket, mégis, mindössze egyetlen kép élesedett ki memóriájában. Lovaglás apával, András úr ölében a Séd partján, aztán ebéd. Az ebédnek pedig egyetlen pillanata. Talán szabadban ettek, fűben heverészve, talán sokan, talán kevesen, de mindenesetre Lackó is ott volt, már iijú lovag, ő pedig kisfiú. Csontot törtek, ők ketten. A csirke melle csontjának a V-alakú darabját; csak két ujjal szabad fogni, s akinél a nagyobb darab marad, annak teljesül a kívánsága. Salamon nyert, de annyira összpontosított a küzdelemre, hogy elfelejtett egyébre gondolni. Kilesett csuklyája alól. A királytól már csak a mankós ember választotta el, aki addig valamennyi mozdulását nagy szökkenéssel végezte, szinte kiugrott a két hóna alá szorított mankóból. Mintha azt bizonygatná, hogy ő a legegészségesebb nyomorék a téren. Aztán összefonódott a pillantásuk. Annyi időre, amíg az idén kelt fiatal fecske a díszkapu bal oldalának szélén álló Tamás apostoltól átér a Nagyasszony baljáról letekintő kardos Szent Pálig csőrében a kék dongóval. Amikor a szív és a kés találkozik; a penge a bőrön már áthatolt és a borzadályt, a halálos félelmet, a fájdalmat elborítja a legnagyobb kíváncsiság. Megszűnnek mind, csak egy kérdés marad: mi lesz? 0, Uram Istenem, mi lesz velem ezután? Ebben a pillanatban megszűntek számukra az eddigiek: az alamizsnaosztás, az avas hal- és zsírszag, a hőség. László keze megtorpant a levegőben. Ismeretlen ismerőst látott maga előtt koszos teveszőr köpönyegben, rojtos csuklyában, amely alól az övéhez hasonló barna szempár tekintett rá. Mintha tükörbe pillantott volna, vagy egy hosszú és tüzetes lelkiismeretvizsgálat végén önmagába. Nem jött rá, ki néz rá vissza, ezer emberrel való egyenkénti találkozás végére az ember hajlamos elfelejteni akár a tulajdon gyereke nevét is. De mégis, pontosan látta a helyzetet. Hogy a királyságról van szó: a trónviszályok és testvérharcok és hatalmi marakodások helyett az igaziról, amiért a jó fejedelem álmodik és él. Az otthonról, a hazáról, Isten országáról, melynek 515
