Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Vajda Andrea: Mese - mese: regényecske

ségétól. A recenzensnek sok olvasmányemlék jut eszébe a kötetet forgatva; ezeket hosszú lenne mind felsorolni, de azért érdemes megemlíteni néhányat.

Az elbeszélő' megemlíti Jacques barát gömbölyded alakját, aki szamarával rendszeresen lemegy a városba, hogy a kolostor falai között az imái szünetében kotyvasztott titokzatos likó'rt eladja a patikusnak. Ki más juthatna eszünkbe, mint a Robin Hood, Tuck barátja, vagy a Don Quijote-i Sancho Panza és szamara? Gyakoriak a Verne-regények hangulatát idéző' történetek. Kármán Fanni...ja és az Anyegin Tatjánája is felbukkan áttételesen, mégpedig Yvette Handler francia neveló'nó' álmodozó alakja révén. Csehov drámái kelnek új életre az orosz erdész, Oszip Karlovics és felesége, Anna dialógusában, amely pszeudoromantikus visszaemlékezés (a háttérben megszólal a szamovár...). Oszip egy levelet olvasva a tanítónő' érkezését várja, de Anna szeretetteljesen felvilágosítja, hogy amit a kezében tart, ötven évvel korábban keletkezett, éspedig ó'általa, minthogy ó' volt a várt tanítónő, férje pedig a tanítvány.

További érdekessége Szauer Ágoston könyvének, hogy írója bátran és dinamikusan él benne a műfajkeverés eszközével. Jelzésszerűen még a „dráma” jelenlétéről is beszélni lehet, de természetesen igazi változatosság a lírai- és az elbeszéló'formák területén figyelhető meg. Vezető szerepre nyilvánvalóan a mese tesz szert. Ezenkívül tartalmaz a mű naplót, levelet, mondát (ez utóbbira jó példa a falu határában álló „Ördögkő” történetének elmondása) és - magától értetődően - regényrészletet, kvázi teljes regényt is... Ami a lírát illeti, Öcsi figurájára kell utalni, ki nagyon jó verseket ír, de évente csak egyet, ámbár egyre jobbat. Tökéletességre törekedve minden piszkozatot kidob, a végleges példányt tartja csak meg, s így nem csoda, ha a szél által elsodort „megismételhetetlen és minden további próbálkozást értelmetlenné tevő szonettet” nem tudja újból felidézni. Az elbeszélő bemutatja az óvónőképzőt végzett Jóska Tóth Árpád stílusában alkotott verseit is. A legérdekesebbek azok az ismeretlen szerző által küldött költemények, amelyeket az elbeszélő lefordít. Röviden: Szauer prózaíróként sem bújt ki a költő bőréből, minduntalan előtérbe állítja versírói technikáját, képességeit.

Pedig elbeszélőként is figyelemre méltóan teljesít. Mesélő figurája kifogyhatatlan történetekből, naplója lapjain múlt és jelen eseményei, szereplői szerves egységben elevenednek meg egymás mellett. A főhős sokat utazik, rengeteg élményben van része; egyaránt csemegézhetünk külföldi és hazai, .helyi” sztoriaiból. Előfordul, hogy különféle, igen mulatságos mítoszokat kreál (vagy: idéz fel). Meglehetősen abszurd az egyik nyelvjárásgyűjtő úton elsajátított kísértethistória, mely szerint az egyik faluban éjszakánként a temetőből felszálló füstcsíkot láttak az emberek, s az utcára is féltek kimenni, mert boszorkányokra gyanakodtak. Aztán kiderült, hogy csak a gróf pipázik emlékeit idézve régi kedvese sírján. A helyi históriák közül a „mutogatós bácsi” leleplezése, illetve a Sass úr UFO-ját feldolgozó emelkedik ki. A kultúrtörténet sincs elhanyagolva: megtudhatjuk Ponyva falu egyetlen különös szobrának történetét. A szobrot - egy pár bronzcsizmát mindössze - ismeretlen szegénylegény emlékére állították, aki valamelyik régi bál alkalmával egy úri kisasszonyt szórakoztatott, amiért a hölgy aztán állandó ajándékokkal és jótéteményekkel jutalmazta a falut. Ezért szobrot emeltek részére, mivel azonban arcát nem ismerték, kifejezéstelen ábrázattal viszont nem akarták megjeleníteni, a lábát

506